Ideje feltennünk a kérdést, hogy a mai felgyorsult világunkban, hogy érezhetjük magunkat akár egyetlen másodpercre is elengedettnek, nyugodtnak, békében, harmóniában?
Mikor a számlák még nincsenek kifizetve, de még fel kell még hívni x-et, y-ont, és z-t, a határidőn már rég túl vagyok,és a munka még sehol, a gyerek beteg, jópár dolog vár javítóra, az anyósmnak, barátaimnak, fél ismeretleneknek fél éve ígérgetek ezt, azt, ha majd lesz rá időm… „Tessék? Mikor?”
Az információs forradalom robbanása óta, naponta kerül annyi új információ megosztásra, mint régen mondjuk 100 év alatt. Valóban van még olyan, aki úgy gondolja, hogy ezzel egy személyben, napi 24 órájával, egyéb tevékenységei mellett még fogja tudni tartani az iramot?
Minden nap születik új és újabb, jobb és még jobb megoldás, a világ összes problémájára!
Most már nem az a baj, hogy nem tudjuk, mit kellene tennünk, mert minden kérdésedre megtalálhatod a választ a hálón, sőt nem csak lassan emészthető, olvasható és audió formátumban, hanem gyorstalpaló tanfolyamok millióin is.
Az a kérdés, hogy ki képes olyan iramban megemészteni a beérkező információt, amilyen irányban azt több milliárd ember előállítja?
Elárulom: SENKI.
Ennek pedig sajnos egyenes következménye, hogy majdnem mindannyian a reggel első másodpercétől kezdve, mikor megcsörren az óra, onanntól kezdve folyamatos sietségben, stresszben, elkésve , lemaradásban érezzük magunkat. „Már fel kellett volna ébrednem,”„Már ott kéne lennem”, „már meg kellett volna csinálnom”…stb.
Ezekkel a mondatokkal nem csak magunkat és egymást idegesítjük állandóan, de még a gyermekeinket is folyamatosan megpróbáljuk felzárkóztatni erre az „embertelen” tempóra, ami az ő saját,kis szemlélődő világuktól és ritmusuktól teljesen idegen.
Érdemes megfigyelni csak egyetlen nap alatt hányszor hangzik el a szó a szánkból: „Gyerünk!”, „Siess!”, „Gyere már!”
A következő kérdéseken lenne érdemes elgondolkodnunk:
Valóban el vagyunk késve, valóban le vagyunk maradva folyton?
Lehetséges egyáltalán „bárhová” is megérkezni az életben?
Hová is rohanunk, mi felé?
El tudom fogadni, hogy nem vagyok képesek lépést tartani több milliárd ember által generált információs áradattal?
El tudnánk fogadni, hogy az élet ritmusa nem egyenlő az információ áramlás ritmusával?
De a legfontosabb:
El tudjuk fogadni, hogy holnap reggel fel fog kelni a nap, még akkor is, ha nem „készülünk el” rá ???
A Mayák kalendáriumában a végéhez közeledünk egy világkorszaknak, egyesek számítása szerint, már tavaly, mások szerint csak jövőre, de a lényeg, hogy mindenképpen átlépünk egy új világkorszakba.
A Mayák minden kisebb korszakot egy-egy rájellmező névvel illettek. Az 1755- 1999-ig terjedő kiskorszakot például az "ERŐ" nevével illették, ami tökéletes megfogalmazása az ipari forradalomnak és annak, ahogy az emberiség az EREJÉRE ébred. A következő az-az mostani korszakot például úgy fordították, hogy "AZ IDŐ VÉGE", amelyet sokak félelem, pánik keltésből a "világ végével" azonosítottak.
Az az érzésem, hogy az idő végének semmi köze az általunk fizikailag érzékelt időhöz.
Az "idő vége" számomra a tudat változását, felemelkedését jelenti, amit már világszerte tapasztalhatunk mindenütt.
Miszerint az idő megszűnik az lenni aminek eddig hittük...
Felismerésünk és bizonyosságaink afelől hogy az idő nem más, mintfolyamatos jelen, már tudományosan is bizonyíttott.
Nem rég olvastam egy tudományos értekezést, miszerint az álltalunk érzékelt "valóság" másodpercenként, mintegy negyvenszer eltűnik, majd megjelenik a semmiből... A tudósoknak persze fogalma sincs, hogy hová tűnik, de hogy eltűnik, majd újra megjelenik, ennyi bizonyos.
Pulzál, lüktet...A világunkat teremtő TEREMTŐ légzése ez...ki-be, ki-be. Egy energia ami folymaatosan , másodpercenként negyveszer ellátt mindent a létezéséhez szükséges energiával.
Hát nem csodálatos?
Képzeljük el a világunkat, amikor egyéni élet időnkről, nem mint magától értettődő 80-100 évről gondolkozunk és cselekszünk eszerint, de mint valami csodáról, ami másodpercenként 40 szer újraszületik!
Mert ez történik most is, és most is....és jó ha ennek tudatára tudunk ébredni.
Számomra tehát "az idő vége" nem egy óriási katasztrófa, hanem egy óriási felismerés, egyetemes felemelkedése a tudatnak melyben az idő foglama átalakul.
Ez persze egész életünkre kihatással lesz...
Az ilyen és ehhez fogható kérdések például, hogy:
- Mi leszel, ha nagy leszel?
(ami leszek, az már most is bennem van, már az vagyok, akár miben élem is meg, ma ebben, holnap abban, MÁR AZ VAGYOK, aki vagyok)
- Hol fogsz élni? (most itt élek, holnap lehet másutt...de hiszen mindig most van, köszöm már most is élek :)
teljes mértékben értelmüket vesztik.
És egyáltalán minden, ami nem a jelenhez kötődik, vagy abból indul ki értelmét veszti, illuzió jellegét felfedi.
Félelem, aggódás, megbánás, de még a harc vagy szomorkodás is értelmét veszti, ha belátjuk, hogy egy negyvened pillanat múlva az élet új erővel tölt fel bennünket, új lehetőségeket kapunk, újra és újra...
Képesek vagyunk az új pillanat lehetőségével élni és tudatosan választani?
Anélkül, hogy a pár órával, vagy perccel ezelőtti történés határozná meg a jelenben felmerülő eseményekre adott reakciónkat?
Vagy a jövőbe vetitett félelmeink, aggodalmainkra vesztegethető energia többletet cselekvésre használni inkább?
Sok-sok fényt és boldogságot!
e-katica
u.i: Még egy érdekesség a Maya kalendáriumról. Minden kiskorszak időben egy-egy világkorszakon belül piramis szerűen csökken. A kalendárium szakértők szerint ennek jelentése minden egyes kiskorszakban az, hogy a megtestesülés hússzor gyorsabban törnénik, mint a történelmünkben eddig bármikor...
Tehát az emberi történelemeben eddigi legnagyobb alkotó energiával rendelkezünk pillanatnyilag, tessék kihasználni emberek!
Tőlem nem egészen megszokott hangnemben és témában fogok most írni, de úgy érzem nagyon fontos, hogy erről említést tegyek.
FÉnyes jövő: fénnyel teli... a nyelvalapítóink már tudhattak valamit arról, amiről most írni fogok.
Az egyesülés megtörtént. Az Isteni (kreatív) energia és az emberi tudat egyesülése.
Aki figyel, figyelt eddig, abban most tudatosodhat is.
Ha mélyen magadba nézel, te is érezheted, hogy a hírekkel ellentétben, ahol másról sem hallani, mint krízisről, egy talán az emberiség történetében eddigi legnagyobb változás előtt állunk. Az az út, amelyen eddig jártunk, lassan már nem járható és ezt érezzük krízisnek.
Attól van mindenki megijedve, hogy nem lehet tovább ész nélkül használni az energiát, és pazarolni végtelenül? Hogy fel kell nőni?
A vak összevisszaság helyett, vagy fals rend helyett egy új, már tudatos rendnek kell beállnia. Ehhez a változáshoz viszont szükségszerű, hogy az eddigi rendszerről bebizonyosodjon mindenki számára, hogy nem működik.
Ha nem bizonyosodnánk meg felőle, akkor nyugodtan folytatnánk felelőtlen életünket. Minden színében felelőtlen, mint egy gyermek, aki még nincs tudatában a cselekedeteinek.
Fel kell nőnünk emberek!
Jelenleg az emberiség a "tinédzserkorba" lépett, és erről tudjuk, hogy nem a legkönnyebb időszak, hiszen tele van bizonytalansággal, nem látjuk még pontosan, hogy merre az előre, most minden olyan zavaros kiszámíthatatlan igaz?
Hát éppen ez az, erről szól a "változókor", ahogy a változásban a hernyó bábja még el sem tudja képzelni, mi lesz belőle... csak egyre nő és nő a nyomás a bábban...
De mi már tudjuk, egyesek már tudják. Ha mélyen magadba nézel, talán már benned is fogalmazódik már valami...
Születőben van egy újfajta tudat, a tudat azon szintje ahol az én nem különbözik a te és ők-től, de még az az, azok-tól sem. (Idővel az új nyelvben is felleslegessé válik ezen névmások használata.) Ezen a szinten már nem lesz szükség pénzre például, ezért is várható hogy mai pénzrendszernek a tartóoszlopai meggyengülnek. Az ego időszaka lecseng és elérkezik az esszencia ideje. Mindnyájunk esseznciája az az Egyetemes Tudat, ami minden létezőben egy és ugyanaz, ami mindnyájunkat éltet. (szó szerint)
Ha erre a tudatra ébredünk, mindenki a magától telhető legjobbat és legtöbbet fogja tenni, de nem azért mert mások elismerésére, vagy bármilyen nemű díjazásra vágyik, hanem mert egyértelmű lesz, hogy amit másoknak teszek, vagy másokért, azt magamért, maganak teszem.
Nem lesz kérdés, hogy fogsz-e földet művelni, hiszen tudod, hogy az életed függ tőle, és attól, amit a föld ad neked.
Nem lesz kérdés, hogy vigyázol-e a környezetedre, hiszen tudod, hogy a léted, egészséged, mind tőle függ, hiszen egy vagy vele. (Te is, én is a természet részei vagyunk.)
Idézet egy régebbi írásból az oldalról:
"Mert te bennem tükröződsz, én benned, és bennünk a világ."
Az már biztosan régóta érzed, hogy ma, itt a világunkban valami régóta nem stimmel...
HA TE IS SZERETNÉL TISZTÁN LÁTNI, ÉRZENI:
Egy -két dolgot azonnal szívből, tapasztalatból javasolhatok:
- Került a TV-dobozt. Vagy ha nagyon nem bírod, hát olyat nézz, amitől több leszel, de főleg a híreket és egyébb szerkesztett (manipuláló)adásrendet kerüld.
Nézz olyan filmeket, amik inspirálnak.
-Figyeld meg milyen hatást, (gondolatokat, érzelmeket, érzést, cselekvési tempót,) vált ki belőled egy -egy film, színházi előadás, zene, beszélgetés egy barátnak nevezett egyénnel, és egyáltalán bármi, egy plakát, egy hang, egy ital, étel féleség, egy szín...stb.
-Kezd el figyelni, megimerni önmagad, hogy mi történik a bensődben ezen behatások alkalmával. és ennek megfelelően kezd el tudatosan kerülni mind azt ami általad negatívnak érzett hatáshoz vezet, és tudatosan kered azokat, amik pozitív hatást váltanak ki benned.
-Jól akarod magad érezni? Milyen behatások érnek a nap 24 órájában? Bármiféle kontrollt, szűrőt alkalmazol a beáramló információ áradattal szemben?
Ezuttal direkt nem magarázom túl a mondanivalóm, valamit mindenki érteni fog alatta, és mindahányan azt fogjátok gondolni, hogy értitek, tudjátok mire gondolok.
Aztán lehet, hogy ha egy kis idő múlva visszanéztek új értelmet fogtok fellelni a sorok között...
Az Újévre és születésnapom alkalmából kívánok magamnak és mindenkinek kitartást a változásokhoz, amik előtt mindannyian állunk, és annak a felismerésnek az örömét, hogy minden "jó" csak a változás, ill. VÁLTOZTATÁS által áramolhat be az életünkbe. Ha mi magunk nem vagyunk elég erősek vagy érettek hogy változtassunk eddigi (külső és belső) élet vitelünkön, az élet fog minket rákényszeríteni, de az a jó hírem van, hogy így is, úgy is a legfőbb cél érdekében történik mindez.
Kívánom azt is, hogy minél többen felismerjétek, hogy a "jól léthez" nem elég csak a fizikai környezetünket és testünket ápolni, regenerálni, tisztán és rendben tartani. Legalább annyira lelki és szellemi lények is vagyunk.
Ezért idén próbáljunk meg több figyelmet szentelni a lelki és szellemi testünk regenerálására, energia ellátására és tisztán tartására is. Ahogy a testnek szüksége van a tiszta vízre kívül és belül, úgy áhítozik a lelkünk is a szeretet, elfogadás, megbocsájtás érzéseire és a szellemünk tiszta üzenetek befogadására és továbbítására.
Valamint, ahogy testnek alvásra van szüksége, úgy van szüksége a léleknek és a szellemnek is a pihenésre, - egy kis csöndre, két szó vagy gondolat között -egy-egy ima, vagy meditáció erejéig. De a természetben tett hosszú séta is elhozhatja, ugyanezt a pihentető állapotot, (feltéve, ha a mobilunkat is „kényszer pihenőre” kapcsoljuk :)
A legfőbb kívánságom pedig, hogy felismerjük, hogy születésünkkel együtt egy óriási lehetőséget kaptunk, és egy hatalmas adag élet energiát jó pár évre, ami csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy mire fordítunk.
Ha az aggodalom a "régiért" és/vagy afélelem az "újtól" elveszi minden energiánkat, természetes, hogy nem jut energiánk a "teremtésre" a kreativitásra és annak élvezetére. (Csak egy megmagyarázhatatlan hiányérzetünk lesz, amit semmilyen eszköz, vagy ember nem fog tudni betölteni.)
Tehát vagy arra fordítjuk minden energiánkat és figyelmünket (ami az energia csatornánk irányítása) hogy megoldást találjunk az adott helyzetre, egy új kihívásra, vagy arra, hogy elkerüljünk, elhárintsunk valamit, amit nem is ismerünk. Mert ha hiszitek, ha nem, az ELLENÁLLÁS egy adott élethelyzetre, minden energiánkat felemészt és nem marad energiánk amivel valóságosan tehetnénk valamit, létrehozhatnánk, megszülhetnénk a megoldást.
Végső soron kívánom, hogy sok olyan embert vonzzatok be idén, akik ezen az úton segítenek nektek, egy tudatosabb és épp ezért kiegyensúlyozott, boldog élet megTEREMTÉSÉBEN.
Így legyen,
Egres Katinka
u.i: Az a jó hírem van, hogy mint a víz a folyóban, úgy sodródik minnanyiunk élete egy irányba, egy tudatosabb, boldogabb föld megteremtésének irányába.Amerre csak járok a világban nap, mint nap tapasztalom, hogyan változnak az emberek, még olyanok is, akikről sosem hittem volna. Természetes, hogy lesznek, akik ellenállnak a sodrásnak (a régi mintákhoz ragaszkodnak), segítsünk nekik, ahol tudunk, mert ők fognak szenvedni a leginkább.
Minden egyensúlyra törekszik. Földünk mindent meg fog tenni, hogy visszanyerje kibillent egyensúlyát. Ennél több dolgunk nekünk sincs, mint saját külső-belső egyensúlyunk visszanyerése. Mert akiben egyensúly van az tud csak egyensúlyt tud teremteni maga körül. A világ amilyennek ma ismerjük, szeretjük, vagy sem, az itt élő emberek kibillent külső-belső egyensúlyát tükrözi vissza. Nem többet és nem kevesebbet. Mert:
"Amint fent, úgy lent, s amint belül, úgy kívül. " (Lao Ce: Tao Te King -i.e 4. század.)
Sokszor gondolkoztam már azon, hogy vajon, hogyan lehetne a tudatosodás fontosságát egyszerűen és közérthetően mások tudomására hozni.
Képzeld el, hogy a tengerparton sétálunk, közel a vízhez, nem csak te, hanem mi mind, akik embernek álmodjuk magunkat, és élet útunk maga a séta, végig a tenger mellett. Megállni nem lehet, mert valahonnan elindultunk és valahova tartunk, a hullámok pedig méretüktől függően kevésbé vagy jobban elárasztanak bennünket időről-időre. Majd a folyamatos hullámzás közepette van aki jobban, van akit kevésbé bizonytalanít el járásában a partot ért hullámverés. A part széle a tengertől elfelé emelkedik, így aki a part alacsonyabb szintjein sétál, azt fel is döntheti egy-egy nagyobb hullám, aki viszont magasabbra lépdel a partszélen, azt is eléri egy egy hullám, de már nem inog meg tőle, aki pedig a part legmagasabb pontján lépked, már csak szemlélője a hullámoknak, de azok nincsenek rá hatással, valódi lényegét nem érintik meg.
Ha számodra további magyarázatra szorul a kép, csak akkor olvass tovább...
parti út a tenger mellett = az élet útunk
hullámverés = A VÁLTOZÁS (sokaknak ez egyenlő a gondokkal, problémákkal, amik elárasztanak bennünket és pont olyan lültetés jellemzi őket, mint a hullámokat a jövetelük és az elcsendesedésük, és ezek ismétlődése)
a tengerpart széle = a tudat, tudatosodás különböző szitnjei, ha fejjebb lépsz, kevésbé tudod elveszíteni a ritmust, az élet ritmusát, kevésbé "árasztanak el" a változás okozta problémák, nem érint meg
U.i:
Olyan nincs, hogy valaki már magasabb tudat szinten van és ott tud maradni!
Mivel életünk és a körülöttünk lévő történések mind FOLYAMATOK egytől-egyig, ezért csak azt mondhatjuk elmagunkról, hogy MOST, ebben a pillnatban éppen lejjebb vagy fejjebb léptünk a tudat szintjein, és talán lehet egy érzésünk afelől, hogy mikor esünk vissza, vagy lépünk újra feljebb, de tartósan magasabb tudat szintre jutni csak azt képes, aki a tudatosodást és gyakorlatait folyamatosan szem előtt tartja és végre hajtja.
Hogy milyen gyakorlatokkal tudjuk magunkat éberebb, tudatosabb állapotba hozni, arról még lesz szó az elkövetkezendőkben...
Szép napfényes napokat kívánok mindenkinek, ami bennetek tovább ragyoghat!
A legutóbbi írásomban, Krízishelyzetben II. "Azonnal alkalmazható gyakorlati segítségek", megígértem, hogy még több információval fogok szolgálni arról, hogy mik azok a dolgok, amik azonnal segíthetnek nekünk pozitív dolgokra való ráhangolódásra. Következzen ezekből egy pár.
Megint csak meglep a magyar nyelv kifejező ereje, mikor azt mondja: „szükségem lenne már egy kis kikapcsolódásra”, vagyis, hogy „valaki kapcsolna már ki!!!”, pontosabban, hogy magunkat kapcsoljuk ki egy időre. Én azt hiszem rájöttem, mit is jelent ez a gyakorlatban, úgy értem, hogy megértettem mi az, amit valóban ki lehet, és ki is kell kapcsolnunk ahhoz. hogy valóban elmondhassuk: „most kikapcsolódunk”. :)
Rajztanulmányaim folyamán találkoztam egy zseniális könyvvel, Jobb agyféltekés rajzolás a címe és a gyakorlati részében figyelmes lettem arra a tényre, -ami a könyvben egy fejezeten át hosszan kifejtésre is kerül, - hogy a rajzolás, festés, ha jól csinálja valaki, jobb agyféltekés tevékenység. Sőt, mi több, azt is állítja ez a könyv, hogy a rajzolás nem azért nem megy sokaknak, a tévhittel szemben, miszerint egyszerűen nem tudnak rajzolni, vagy nincs kézügyességük, hanem azért mert nem tudják, hogy kell átváltani a napi megszokott bal agyféltekés gondolkodásmódjukból jobb agyféltekés módra. A rajzolás ugyanis kizárólag a jó és vélemény nélküli, valódi megfigyelésen alapszik, amit rendkívül akadályoz a bal agy folyton megnevező és véleményt alkotó okoskodása, gyakorlatilag ellehetetleníti a munkánkat, majd csodálkozunk, hogy a papírra nem az került, amit megfigyeltünk, hanem az, amit bal „felettes” agyunk súgott nekünk.
Hosszabban nem szeretném taglalni ezt a témát, hiszen erre ott van ez a csodálatos könyv, akit érdekel, annak melegen ajánlom, Magyarországon az Agykontrol kft. kiadásában jelent meg, akit érdekel.
Ajánlom már csak azért is, mert minden olyan tevékenység melyben a napi általános bal agyféltekés gondolkodásunkból kikapcsol bennünket, az-az átkapcsol jobb agyféltekés használtra -nem szívesen írom, hogy: gondolkodásmódba, mert a jobb agyféltekére nem jellemző az a fajta szavakban megfogalmazása a dolgoknak = gondolkodás, ami a bal agy sajátja. - egyben azt az érzést is nyújtja, hogy valóban kikapcsolódunk, mert egész nap zakatoló, örökké szövegelő bal agyféltekénk elcsendesedik és végre úgy érezzük, valóban pihenünk, aktívan, vagy passzívan.
A könyv szerint az egyik legismertebb, évezredek óta használt passzív formája a jobb agyféltekés módnak, a meditáció vagy a mantrázás például, de saját tapasztalatom szerint a főzés is az, illetve minden olyan tevékenység, amiben nincs szükségünk szavakra vagy gondolatokra ahhoz, hogy azt cselekedjük. Egyik fő ismertető jele annak, ha jobb agyféltekés módban vagyunk, hogy nem érzékeljük az idő múlását! Gondolom jó néhány ilyen cselekvés az eszünkbe jutott most, ugye? Igen, bizony, szerintem a szex is kifejezetten jobb agyféltekés tevékenység. (Hozzá kell tegyem, csak akkor persze, ha jól végezzük.) J Mi nők, szerintem jól ismerjük, milyen az, mikor, nem jobb agyféltekés módban végezzük, de ez sokkal kevésbé élményszerű, ha azon gondolkodunk, mi mindent kell még csinálnunk aznap, ugye hölgyeim?
Az igazi kikapcsolódáshoz tehát nem is kell mást tennünk, minthogy megkeressük, hogy mi az, az egyszerű tevékenység, ami segít átkacsolni a locsogó bal agyfélteke vezette gondolkodásmódunkat jobb agyféltekés módba, és akkor megszállhat bennünket végre egy kis valódi béke és nyugalom, és valóban elmondhatjuk, hogy kikapcsolódtunk.
Csak egy pár gyors ötlet, ami rövidebb –hosszabb időn belül garantáltan segít elcsendesíteni bal agyféltekénket. Látszólag értelmetlen dolgok például a legjobbak erre, mert a bal agyféltekénk feladja a próbálkozásait, azt mondja: „ennek semmi értelme, ebben nincs logika” úgy-hogy átadja a staféta botot a jobb agyféltekének és éppen ez az, amit mi szeretnénk.
Bármilyen értelmetlennek látszó, monoton tevékenység megteszi, pl: ülünk valahol és egy adott pontot bámulunk, (érdekes lehet, megfigyelni, hogy akár egy üres fehérre mázolt falon is képes bal agyféltekénk értelmes figurákat kihámozni a falból, és meg is nevezi őket :)
Vagy a könyvből csent példa alapján firkáljunk úgy egy lapra, hogy nem nézzük meg mit rajzoltunk, ne nézzünk a papírra, csak azt nézzük, amit le szeretnénk rajzolni, és részletesen kövessük a vonalakat, egy állandó vonalat húzva a papíron. Egy összegyűrt papírgalacsin is megteszi, vagy a tenyerünk erezetei, a lényeg, hogy, amit rajzolunk, legyen képileg bonyolult és minden logikát nélkülöző. Ebből a gyakorlatból pár perc is elég általában átkapcsolni jobb agyféltekés módba, mert a bal agyat gyors feladásra készteti, de ne nézegessük az órát, mert akkor minduntalan visszakapcsolunk bal agyba, a legjobb, ha beállítjuk az óránkat 5 percre, és csak az óra csörgésére hagyjuk abba a feladatot.
Aztán egészen egyszerű cselekvések, mint egy jó, nagytakarítás vagy egy nagy halom ruha kivasalása is egy idő után akarva-akaratlan jobb agyféltekés tevékenységekké válnak. Én például bevallom, nagyon szeretek házimunkát végezni, és most már talán értem, miért ragaszkodom hozzá, hogy ne más végezze el helyettem ezeket. J
Ami pedig nekem a legjobban bevált nagy krízisek esetén is: egy hosszú séta az erődben, vagy bárhol, aminek nincsen célja, csak maga a séta. Szerintem, nincs olyan probléma, ami megoldatlan maradna egy napi séta után, ha igen, akkor két nap biztosan elég lesz. :)
Vidám, jobb agyféltekés tevékenységgel teli napokat kívánok neked:
Mindazon túl, amit már az előző részben (Krízishelyzetben I. ) kifejtettem, most további gyakorlati segítséget szeretnék nektek adni, ami jól jöhet krízishelyzetben, ha épp nem tudjuk merre van az előre.
1.Krízishelyzetben azonnal alkalmazható technika a test fizika előnyeit kihasználva
a.légzés
Nagyanyáink mondták mindig, ha nagy baj ért, mielőtt bármit cselekednél, VÉGY HÁROM NAGY LEVEGŐT! Nos, nem tudom, hogy ez a tudás, honnan származik, de valamit sejthettek arról, hogy hogyan is működik a test kémiája és fizikája együtt, hogyan hatnak a testre a külső ingerek, illetve hogyan tudunk belső érzéseinkre fizikálisan visszahatni. Azért lehetséges ez, mert egyik sem működhet a másik nélkül.
Egy idegesebb élethelyzetben próbáljuk ki a következőt:
Amilyen mélyre csak tudjuk, érzetben hasba szívjuk le a levegőt, majd ahogy ott telítődik felfelé jövet töltsük meg a mellkast is levegővel, majd rövid benntartás után lassan hosszan engedjük ki a levegőt, amilyen hosszan csak tudjuk, majd másodszor is engedjük be a levegőt. Szándékosan írom, hogy engedjük be és ne szívjuk, mert a hangsúly nem a levegő beszívásán, hanem a hosszú kiengedésen kell, hogy legyen. Hogy miért? Mert minden egyes belégzésnél megfeszülnek a szervezet izmai, kilégzésnél pedig elernyednek. Ezért van az, hogy idegesség esetén felgyorsul a légzés, mert gyakrabban kezdünk el belélegezni, alvás előtt pedig épp az ellenkezője történik, egyre hosszabodnak a kilégzések. És ez az az állapot, amihez szeretnénk közelíteni, mikor nyugalomra van szükségünk feszültség helyett. Tehát akármennyire is közhelyesnek tűnik a feladat, mindössze arről van szó, hogy erős idegesség fellépésekor nagy szolgálatot tehet nekünk ez az ősi tudás, amit indiában és a jógában teljes jóga légzésnek neveznek és évezredek óta tanítják és használják az emberek. (Ezt is kipróbálhatjuk, itt annyi a különbség, hogy az egész légzést megpróbáljuk lelassítani olyan módon, hogy a levegő mélyre való benegedése ugyanannyi ideig tart, mint a benntartás, majd a kiengedés. Legyen mondjuk 5 számolásra levegő beengedése, 5 számolásig benntartás, 5 számolásra kiengedés. 5X)
b. testtartás
Idegesség, izgalom, szorongás, félelem esetén, testünk öntudattlanul azonosul belső érzésünkkel és felveszi annak külső formáját: előregörbülő hát, lógó fej, befelé forduló kezek, összefelé forduló lábfej, vagy összefont lábak, kezek. Ilyenkor nagy nehezünkre eshet és kényelmetlen lehet a következő egyszerű feladat, de végrehajtása megéri, mert ezek a fizikális hatások visszafelé is hatnak, akár csak a légzés. (Nem beszélve arról, hogy az egyenes tartás több helyet biztosít a létfontosságú szervek működéséhez, amik így kétségtelenül jobban tudnak működni, a fizikai rosszul lét érzése sokszor indulhat nem megfelelő testtartásból is, mert nem jut elég levegő a tüdőbe és így megfelelő mennyiségű oxigén egyéb létfontosságú szerveknek, agynak,stb. az emésztőrendszerről nem is beszélve, aminek egészséges működéséhez szintén nem előnyös, ha összevannak préselve egész nap.)
Ha eddig görnyedten ültünk, álltunk, jártunk, most húzzuk ki magunkat, úgy, mintha a fejtetőnknél fogva tartana valaki fenn minket, nyújtsuk meg a gerincet felfelé, lefelé egyaránt. Vállakat húzzuk hátra, tárjuk ki a mellkast, vegyünk mély levegőt és ahogy a levegőt kiengedjük, engedjük le a vállakat. Érdemes itt is figyelni arra, hogy a testhelyzet változtatásokat kilégzésekkel fejezzük be, így nyugszik meg az izom az új helyén.Ha azon kaptuk magunkat, hogy eddig lógó fejjel közlekedtünk az utcán, a földet bámulva, most emeljük fel tekintetünket magunk elé, vagy akár még feljebb és nézzünk körül ebben a magasságban is. Ha eddig összegörnyedten ültünk a széken kezeinket lábainkat összefonva, most akaratlagosan próbáljuk meg őket szét választani és játszunk el a gondolattal, hogy hogyan ülnénk most itt, ha teljesen biztosak lennénk a dolgunkban. Eleinte nagyon nehezünkre fog esni felvenni ezt az elképzelt pozíciót, mert a belső énünk ellenkezik vele, de ha egy kicsit benne maradunk rövidesen érezni fogjuk, hogy a biztonság belül is elkezd szétáradni bennünk. Ez egy nagyon egyszerű meghanizmus a testre való fizikai visszahatással, nincs benne semmi hókuszpókusz, próbáljátok ki bármilyen élethelyzetben!
Pl. Nem érzed magad elég magabiztosnak egy vizsga előtt? Próbáld ki az iménti gyakorlatot, játszd el, hogy járnál, ülnél le, állnál a vizsgabizottság előtt, ha tökéletesen biztos lennél a dolgodban. Majd kicsit vonulj el, és próbáld meg játékból felvenni ezeket a pozíciókat, meglátod nem csak jókedved lesz tőle,- és ez a játék már önmagában is oldja a feszültségedet-, de fizikailag segít is kiváltani a magabiztossság érzését.
c. mozogj, indítsd be a pangó energiákat
Számomra minden mozgásforma közül a tánc és a jóga az a kettő, ami nekem könnyedén segít beindítani a szervezetemben a pangó energiákat, oldani a blokkokat. Neked lehet, hogy a mozgás más formája az, ami örömet okoz és számodra jobban beválik, a lényeg, ha még nem tudod, mi töltene el elégedetséggel, próbálj ki minél több mozgásformát, hogy kiderüljön, mitől érzed magad leginkább kiegyensúlyozottnak. Egy biztos, a lényeg, hogy mindenféle mozgásforma, -legyen az saját magad által felfedezett , kedvelt mozdulatsorok is akár- endorfin (boldogsághormonnak is nevezik) termelő hatással bír, ami már röviddel a mozgás befejezése után érezteti pozitív hatását.
2. Érzelmi blokkok, energiák feloldása
Életünkben sok helyen blokkolódhat az energia, ezek oldására már rengeteg szakember áll a rendelkezésünkre, hogy kiderítsék, hol és miért jöttek létre ezeke azenegiablokkok mind fizikális, mind érzelmi, lelki értelemben. Van viszont valami, amit mindenki otthon is elvégezhet és, ha ezt őszintén képes megtenni, akkor nagy valószínűséggel nagy energiák szabadulhatnak fel az illető életében.
Bocsáss meg! A megéletlen, bedobozolt düh, bosszú, félténység, irigység, mind-mind rengeteg energiát blokkolnak bennünk, ráadásul pont azokat a kreatív energiákat, amit előrelépésünk érdkében használnunk kellene, ami megoldhatná helyzetünket, még ha nem is látjuk most pontosan, hogy mit kellene tennünk.
a. Bocsáss meg magadnak, minden olyan dologért, amiért valaha magadat hibáztattad. Lásd be, hogy ember vagy és hibázhatsz, és senki, aki körülötted él nem tökéletes, még ha egyesek szeretnék is elhitetni veled, hogy ők egyben vagy másban tökéletesebbek, mint te. Ilyen nincs! És ne csak a felnőttkori önmagadnak, de gondolatban látogass el, ahhoz a pici lányhoz, vagy fiúhoz, aki te voltál egykor és vágyott arra, hogy szép élete legyen, aki álmodott arról, hogy majd mit hogyan fog csinálni ebben az életben. Menj oda hozzá, öleld át, előre bocsáss meg neki minden kis hibás lépéséért, mikor önmagát gátolta a vágyai beteljesedésében és mondd el neki, hogy nem felejtetted el, és ígérd meg neki, hogy nem adod fel és segítesz neki, hogy az álmai valóra váljanak.
b.Bocsáss meg szüleidnek! Bármiben vétettek is ellened, ha úgy érzed, hogy ők tehetnek arról, hogy az élet bizonyos területein nem sikerül jól teljesítened, vagy teljesíthetetlen célokat tűzöl ki magad elé, most bocsáss meg nekik, lásd meg bennük is azt a vágyakozó kisfiút és kislányt, aki csak boldog akart lenni, és vedd észre, hogy minden hibás lépésük abból a fájdalomból történhetett, hogy nem tudtak időben megbocsájtani önmaguknak.
c. Most pedig nincs más hátra, mint felszámolni minden negatív érzést, különös tekintettel azokra, amik egy vagy több egyénre volnatkoznak, akármilyen messzire is kelljen visszanyúlni a múltadba, légy nagy lelkű és old fel ezeket az érzéseket, lásd meg felebarátodban az esendő embert, akit ugyanaz a cél hajtott valamikor, mint téged, és ha vétett is ellened, az saját boldogtalanságából fakadt, ezért neki lenne szüksége leginkább segítségre és szeretetre! Ne hibáztasd.
Ha ezen sikerül keresztül vinned magad, gondolatban visszautazni a múltba és megbocsájtani másoknak és elsősorban önmagadnak, meglátod hatalmas energiák fognak felszabadulni benned! Amit most érzel, ez maga a szeretet! És ez az-az energia, ami ezt az egész világot működteti, és fenntartja.
Ezt csak az értheti, aki már átélte a létezés valódi lényegét és örömét, mint a valaha kapott legnagyobb ajándékot. Sokaknak sajnos nagyon sokat kell szenvedniük vagy halálközeli élményeken kell átesniük ahhoz, hogy értékelni tudják a legegyszerűbb csodát, ,magát az életet, a szeretet végtelen erejét, ami tényleg bármire képes. Pozitív értelemben is bármit el lehet érni vele és sajnos, ha ugyanez a mérhetetlen erővel rendelkező energia blokkolva van, szintén bármire képes negatív értelemben.
Fontos megértenünk, hogy itt nem két egymásnak ellentmondó, ellenfeszülő energiáról van szó, hanem EGY, ugyanazon lényegből fakadó, ömlő energiának, aminek, ha gátat állítunk egy darabig csak feszít bennünket, majd egyszer csak áttöri a gátat és akkor féktelen pusztításra képes, kivéve, ha önként tégláról-téglára le nem bontjuk ezt a gátat és mederbe nem tereljük, hogy hatalmas erejét felhasználva bármire képesek legyünk még ebben az életben.
A következő részre további apró trükköket tartogatok a számodra, ami segíthet, hogy jól induljon a napod akármilyen rossz napokon vagy is túl, ma ma van!
Azonnal alkalmazható módszer krízishelyzetekben 6 lépésben.
1.FÉLELEM = ISMERETLEN
Minden krízishelyzet alapja, hogy félünk a helyzet eredményétől, jövőnkre gyakorolt hatásától, kimenetelétől, amiket még most ebben a helyzetben képtelenek vagyunk megítélni, átlátni.
Félünk tőle, mert ismeretlen a számunkra. Ezt nagyon fontos megértenünk: nem azért félünk, mert valami nagyon kellemetlen, rossz vagy félelmetes dolog fog velünk történni a jövőben a jelenlegi helyzet hatására, hanem épp az teszi ezt félelmetessé, hogy jelenleg mindez még ismeretlen a számunkra! De ez nem jelenti azt, hogy valóban van okunk félni, sőt!
A változás természetes eleme életünk minden részének, és az is természetes, hogy nem tudjuk mi vár ránk, a változáson túl, sőt az is természetes, hogy első reakciónk „az ismeretlenre” a félelem, az aggodalom. A lényeg, hogy ne ijesszen meg minket ez a természetes folyamat. Fogadjuk el!
Gondoljunk csak vissza gyermekkorunkra, vagy a közelmúltra, minden nagy változás előtt: iskolaváltás, iskolakezdés, költözés, kapcsolatváltás, munkahelyváltás, már számtalanszor átéltünk hasonló helyzeteket, és most gondoljunk bele: hányszor volt valóságos alapja a későbbiekben a kezdeti félelmeinknek, aggodalmainknak? Ugye, hogy számtalanszor állapítottuk meg semmi okunk nem volt rá valójában?
“Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás nem segít.” (tibeti mondás)
2.ELHATÁROZÁS
A következő és minden krízishelyzetnél elengedhetetlen lépés az elhatározás amellett, hogy kiakarunk lépni az adott krízishelyzetből, megakarjuk keresni a kiutat, azaz, elhatározzuk magunkat, hogy „ha törik, ha szakad”, ezentúl probléma keresés helyett megoldás orientáltá fogunk válni! Ez furcsán hangozhat sokak számára, hiszen azt gondolhatjátok magatokban: „Milyen hülyeség, persze, hogy kiakarok lépni ebből helyzetből… Ezért kattintottam ide, hogy olyat kapjak az arcomba, amivel magam is tisztában voltam?” Csak hogy, ez közel sem ilyen egyértelmű!
Többek között saját tapasztalatom, hogy nem is olyan egyszerű elengedni a problémát és helyette a megoldásra törekedni… Sokan még szeretnék dédelgetni egy kicsit a helyzet és benne leginkább önmagukat, mert addig, amíg elmondhatjuk magunkról, hogy nekünk most van egy nagy problémánk, egy kilátástalan helyzetünk, addig a felelősséget eltolhatjuk magunkról magára a helyzetre és minden másra, ami szerintünk azt előidézte, és ezzel mintegy vigasztalhatjuk magunkat és mások is így fognak tenni velünk, nekünk pedig most erre van a legnagyobb szükségünk: a megértésre.
Én tehát azt javaslom, hogy ha készen állunk továbblépni és valóban úgy gondoljuk, hogy elég volt a szenvedésből, akkor maximálisan határozzuk el magunkat amellett, hogy a kesergés, önsajnálat helyett a sarkunkra állunk és a megoldásra fogunk KIZÁRÓLAG törekedni. Figyelem, ez nem is olyan egyszerű!
Itt van mindjárt egy kézzelfogható feladat: Minden pillanatban, amikor azon kapjuk magunkat, hogy már megint a problémáinkat ecseteljük valakinek, vagy magunkban negatív gondolatokat fogalmazunk meg a helyzetünkről, illetve a lehetséges kimenetelekről, akkor azonnal állítsuk meg a gondolatsort, és legalább annyi időt szenteljünk a megoldásról való elmélkedésre, illetve annak felvázolására, ha egy beszélgetésben lepleztük le magunkat.
3.POZITÍV ÁTHANGOLÁS
Miért fontos ez?
Mert minden pillanat, amit a probléma ecsetelésével, érzelmi sajnálkozással töltünk csak „mélyíti” a problémát, és sajnos nem csak elméletileg. Hogy miért? Mert biológiailag ilyenkor az történik, hogy agyunkban a problémával foglalkozó agyi kapcsolódások, minden újabb használatban erősödnek, vastagodnak, és egyre több területet hódítanak meg maguknak. Ezért lehetséges az, hogy a depresszió, vagy bármilyen más betegség vagy egész egyszerűen bármi, amire sokat gondolunk (lásd: szerelem), egy idő után krónikussá válik. :) Használhatjuk viszont ezt a tulajdonságát az emberi agynak arra, hogy minél jobban megoldás orientáltá tudjunk válni! Gondoljunk minél többet a helyzet lehetséges pozitív kimenetelére, sőt próbáljuk meg átérezni, hogy milyen lesz majd, ha mindez beteljesül! Azzal foglalkozzunk, amit szeretnénk, hogy legyen! (és ne azzal, amit nem szeretnénk)
Itt is használhatjuk mindjárt az iménti behelyettesítéses feladatot: Minden helyzetben, amikor azon kapjuk magunkat, hogy aggódunk és a félelmeinken rágódunk, azonnal hangoljuk tá magunkat egy pozitív frekvenciára: gondolkozzunk el azon, hogy mit szeretnénk, hogy szeretnénk, hogy történjenek a dolgok. Ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy jó eredménnyel jár az áthangolás, érzelmileg is hangolódjunk rá az elképzelt helyzetre–ahogy azt a rossz dolgok esetében sajnos autómatikusan meg is tesszük.- érezzük azt, hogy már elértük.
Akinek ez túl direkt, csak egyszerűen képzelje el, hogyan érezné magát, ha most egycsapásra minden problémája megszünne. Ugyanis akármilyen hihetetlen, de már ennyi elegendő ahhoz, hogy ráhangoljuk magunkat egy pozitív frekvenciára, ahol agyunknak azt a részét erősítjük, ami a pozitív tartalommal foglalkozik, ez pedig azonnal a megoldásra ösztönöz bennünket, méghozzá belülről.
És még egy ok, amiért fontos és kihagyhatatlan önmagunk tudatos pozitív áthangolása: a pozitív áthangolás pozitív eredményeket vonz magához az élet minden más területén is, míg a negatív behangoltság, csak negatívakat. Nem véletlenül használtam az elejétől kezdve az „áthangolás” szót, mert ez épp olyan, mint mikor egy hangszer húrjait felhangoljuk egy bizonyos rezgésszintre, így a húr, pengetés után nem csak önmagában, de a körülötte lévő összes tárgyból ugyanolyan rezgést vált ki, sőt a többi húrból is, így keletkeznek a felhangok. Erről már biztosan sokan hallottatok, ezért nem akarom hosszan taglalni az okokat, a lényeg, hogy a vonzás hatalma olyan törvény, ami alól nincs kivétel, sem pszihikai, sem biológiai, sem fizikai szinten.
4.ELFOGADÁS
Ez talán az első olyan lépés, amit kicsit nehezebb megtenni, de talán az egyik legfontosabb is, mert, ha megtettük, meglátjuk, hogy a gondok fele elillan, mintha sohasem létezett volna és valóságosan megkönnyebbülünk.
Fogadjuk el a helyzetet annak, és olyannak, ami és amilyen. Bármi is történt velünk, ami ideáig vezetett bennünket, már megtörtént. Nem érdemes rágódni rajta és amit nagyon fontos megértenünk, hogy nem változtathatunk rajta. Így van, kész, ez a helyzet, a kérdés már csak az, hogyan tudjuk magunkat mégis jól érezni egy ilyen nehéz szituáció ellenére. Csak egy pillanatra engedjük meg a helyzetnek, hogy „legyen” és meglátjuk nem is olyan rémisztő az egész. Bármi is történt, ami eme változást hozta be az életünkbe, jó ha tudjuk, hogy változás nélkül nincs megújulás, újjászületés, és egyáltalán semmi ezen a világon. Ahhoz, hogy az általunk rossznak ítélt szituációból újra jó képződhessék, elengedhetetlenül szükség van a változásra! Ez visz bennünket előre, és ez akkor is így van, ha most még nem látjuk pontosan, hogy merre is van az az „előre”.
5.TERVEZZ
Akinek nincs célja, annak nincs mit elérni, akinek nincs mit elérni, az boldogtalan marad a tudattól, hogy nem ért el semmit. A célkitűzés, már önmagában önbizalmat ad a megvalósításhoz.
Bármi legyen is az, amit szeretnél elérni a jövőben, (lehet ez most első lépésben, csak annyi, hogy ne érezd magad ilyen cudarul) fontos, hogy tudatosíts önmagadban, fogalmazd meg, sőt, ha teheted, írd is le! Minél tisztábban meg tudod fogalmazni, lehetőleg egy mondatban, hogy mi az, amit a leginkább szeretnél most ebben a pillanatban, annál nagyobb esélyed van rá, hogy el is fogod érni. Ha már egyszerre több dolgot is meg tudtál fogalmazni, még jobb, a fontos csak az, hogy ezeket eztán naponta többször is tudatosíts magadban.
Ha pedig ezzel már megvagy és a célod világosan lebeg a szemed előtt, keress meg minden lehetőséget, nézz körül, most már higgadtan, hogy milyen gyakorlati lépéseket tehetsz célod beteljesítése érdekében.
Ez az egész „tervezősdi” egy kis eltartást kíván tőled, hogy képes legyél élethelyzetedet, mintegy kívülről, objektíven szemlélni. Ebben segíthet, ha arra gondolsz, hogy nem vagy egyedül, van veled valaki, aki most is segített neked, hogy rátalálj erre az oldalra, aki megíratatta velem ezt a szöveget, hogy neked és másoknak segítségére legyen hasonló helyzetben. Ez a valaki, vagy valami, érted van, mindannyiunkért, próbáld meg az ő szemével szemlélni a helyzetet.
6.JELENLÉT
Ne csak az egészet nézd, figyelj a részletekre, neked azokkal van dolgod! Mindig arra figyelj, ami a legközelebbi lépés célod beteljesítése érdekében. Hogy mit értek pontosan ez alatt? Ne várd el sem magadtól, sem a körülményektől, hogy egyik napról a másikra megváltozzanak! Ha már sikerült elfogadnod az adott helyzetet olyannak, amilyen és már látod, hogy ehhez képest, mit szeretnél elérni, akkor csak annyi a dolgod, hogy megpróbálsz minél inkább a jelenre koncentrálni: Arra a feladatra, vagy cselekvésre, amit éppen végezned kell, legyen az akármilyen egyszerű, primitív dolog is, pl. fogmosás, vagy bármi egyéb.
Meg kell értened, hogy saját és mások múltbéli cselekedetei juttattak oda, ahol most vagy, de leginkább a te múltbéli döntéseid, cselekedeteid. Ahhoz, hogy jobb helyzetben érezhesd magad, azért most kell tenned, nem holnap, nem egy hónap múlva, most! Figyeld meg, hogyan függenek össze a dolgok a jelenen keresztül: bármit teszel, ahogyan teszed, azonnali és visszafordíthatatlan hatása lesz a jövődre nézve. Ezért nem késlekedj, légy jelen, légy tudatos a jelenre. Ne gondold, hogy ez nem fontos, ez mindennél fontosabb!
Színésznőként számtalanszor éreztem magam nagyon nehéz helyzetben egy-egy színdarab, vagy filmben való munka előtt, a cél ott is adott volt, de ha arra kellett gondolnom, hogy ezt mind nekem kell megtanulni, végig csinálni, összepisiltem magam félelmemben. Aztán az évek során lassan megtanultam, hogy az én dolgom csak annyi, hogy napról, napra végzem a feladatomat, mondatról, mondatra haladok a szövegben, mindegyikre szánok elég időt, hogy megértsem, megéljem, a végén pedig azt vettem észre, hogy lement az előadás, vagy leforgott a film… mintegy önmagától.
A mi dolgunk csak annyi, hogy a jelen feladatainkra koncentráljunk, és hogy ez mivé fog összeállni a végén, azt szoktam ilyenkor mondani: „na, ott jön az Isten dolga.” :)
Ez szép is lesz végszónak, a következő alkalommal pár gyors, azonnal alkalmazható technikát szeretnék veled megosztani, ami segít jobban érezni magad akár percek alatt, de olyat is írok, ami hosszútávon is jó eredményre vezet.
Ha napjainkban felmerül a jóga szó egy beszélgetésben, vagy egy hirdetésben, valószínűleg valamennyiünknek furcsa pózokban ülő, álló, illetve fekvő emberkék jelennnek meg lelki szemeink előtt és sokan magával ezzel a mozgásformával azonosítják magát a jógát, noha ennél azért itt jóval többről van szó. Azt már kevesebben tudják, hogy, a jóga voltaképpen egy filozófiai rendszer, amin belül ezek a mozgás formák, úgy nevezett "ászanák" csak egy részét képezik ennek a rendszernek e filozófia gyakorlatba ültetésével. Mert magának a filozófiának is csak úgy van értelme szerintem, ha életünkben, mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk azt, amit elméletben már elfogadtunk.
A jóga a hat ősi filozófiai rendszer része, és a mi különlegessé teszi az az, hogy önálló egységként ad választ a világ mibenlétére, annak működésére, az élet céljára és egyedülálló módon a cél elérésének módjára, mégsem vallás!
"Hatezer éves múltja alatt megmaradt a gyakorlás, a tapasztalatszerzés igazi útjának, ez egy mesterről tanítványra szálló, élő gyakorlat. Az ősi írások, gondolatok tanulmányozása, a bölcs mesterek szavainak elemzése, az azokon való elmélkedés sokat segíthet a dolgok megértésében, azonban az írások kritika nélküli vizsgálata és elfogadása vallásszerűvé tenné a jógát, ezért a kritika fontos elem. E-nélkül minden filozófiai rendszer vagy vallás gyakorlója fanatikussá válik, és éppen valódi céljától téríti el a keresőt. Az írások csak a megélés, a gyakorlatba való átültetés révén élednek fel és válhatnak a segítőinkké."
A jóga alapjairól a Jóga Szútrákból értesülhetünk, melynek i.e. 2.századra tehető a keletkezése, szerzője az indiai Patanjali, művében a jóga szóbeli hagyományát foglalta érthető rendszerbe. Az írásban kifejtésre kerül a Rádzsa Jóga (szanszkrit: Ashtanga), vagyis a nyolcpontú jóga. (Az anga szó: részt, testrészt jelent az ashta: nyolcat.). A testrész fogalom nagyon jól kifejezi, hogy ez a felépítés szerves egységet alkot egymással, mindegyik egymásra épül, és egymásból következik. Az első öt szint a felkészülés, előkészítés gyakorlata, míg a hatodiktól a nyolcadik fokozatig a magasabb szintek.
A Rádzsa jóga szintjei:
1. Jáma - Erkölcsi szabályok, az öt tilalom. 2. Nijáma - A lelki élet szabályai, öt jó tanács 3. Ászana - Biztos és kényelmes testhelyzet 4. Pránajáma - A test energiáinak tudatosítása, és szabályozása 5. Pratjáhára - Függetlenség az érzékelt tárgyaktól, az érzékszervek visszavonása 6. Dháraná - Koncentráció, összpontosítás, arra figyelünk, amire akarunk 7. Dhjána - Meditáció, megszakítatlan, folyamatos gondolatáramlás. 8. Szamádi - A szupertudatosság állapota
Az első öt külső (bahiranga), az utolsó három belső (antaranga) jóga.
Napjainkban sokan a harmadik ággal, az ászanákkal kezdik a jógát, és meg is maradnak ezen a szinten. Az ászanák helyes gyakorlásánál szükséges és elengedhetetlen feltétel az első két anga ismerete, és a törekvés a betartásukra.
JÁMA - Az öt tilalom, a jóga első ága - Erkölcsi szabályok
Korszakoktól, kultúrától, vallástól függetlenek, egyetemesek. Útmutatást adnak, ahhoz, hogy hogyan viszonyuljunk önmagunkhoz, másokhoz, a környezetünkhöz, a világhoz, hogy békében és harmóniában éljünk. Ha belső meggyőződésünkké válnak, nem kényszerként éljük meg, már nem is „szabályok” többé. A jáma valójában életmód. Ezek ideálok, amelyek felé – viselkedésünk, gondolkodásunk, érzelmeink analizásával, tréningezésével – egész életünkben törekedhetünk, de ez a munka sose válik bevégzetté. Megélni őket a saját életünkben természetesen határozottan nehezebb, mint elvben egyetérteni velük, vagy számon kérni másokon.
1. Erőszak nélküliség, nem ártás – Ahimszá A „minimális erőszak” elve. Arra törekszünk, hogy a lehető legkevesebb szenvedést okozzuk magunjnak és másoknak. A kulcsszó a megfontolás. 2. Igazság, őszinteség – Szatja Elsősorban önmagunknak soha, semmilyen körülmények között ne hazudjunk, persze másoknak sem. Nem mindig érdem az igazság kimondása, az igazság nem okozhat felesleges szenvedést, nem sérthet másokat, az ahimsza, a nem ártás szabálya erősebb. 3. Nem lopás – Asztéja Ez a jáma nemcsak anyagi dolgokra vonatkozik, sok mindent lehet lopni, ötletet, figyelmet, szeretetet, időt, energiát, stb. 4. A szélsőségektől való tartózkodás, mértékletesség – Brahmacsarja Részleges, vagy teljes cölibátus. Gyakran fordítják szexuális önmegtartóztatásnak. Valójában tartózkodás minden szélsőségtől. Az önmegtartóztatás vonatkozik a testre, a beszédre, a gondolkodásra, gyakorlásra, táplálkozásra, stb. 5. Ne légy kapzsi, ne gyűjtögess – Aparigraha Mohóság. Amire nagyon vágysz, ahhoz ragaszkodsz, attól függsz. Vizsgáld meg, mire van igazán szükséged, a felesleges dolgok kidobásával helyet csinálsz. A jóga gyakorlásában is akarhat valaki túl sokat, többet, mint amire felkészült, többet, mint ahol tart, többet, mint amilyen állapotban van „itt és most”.
NIJÁMA - Az öt jótanács, a jóga második ága - Irányelvek a jógát gyakorlóknak
1. Légy tiszta – Saucsa Ez érvényes a fizikai testünkre, kívül és belül, a gondolatainkra, a lelkünkre, és vonatkozik a morális, erkölcsi értékrendünkre is. A testük tisztántartására kívül még csak – csak odafigyelnek az emberek, de a belső tisztaságra már kevésbé. A belső tisztaság megfelelő táplálkozással, a légzőgyakorlatokkal, és tisztító gyakorlatokkal érhető el; a gondolkodás tisztítása pedig mantrázással, meditációval, koncentrációs gyakorlatokkal, pozitív gondolatokkal. A lelki tisztasághoz feltétele a szeretet, a hála, az együttérzés a jóindulat gyakorlása. 2. Légy megelégedett – Szantósa Aki magával elégedetlen, az boldogtalan, aki másokkal az csalódott. Az elfogadás az alapja a továbblépésnek, ez nem belenyugvást jelent, hanem egyfajta tudomásul vételt. Élj elégedetten, és boldog leszel. 3. Légy szorgalmas, gyakorolj elszántan! – Tapasz A tapasz azt jelenti, tűz, lángolás. Ennek ereje segít haladni a jóga útján. 4. Képezd magad! – Szvádhjája Önfejlesztés, folyamatos tanulás. Helyes ítélőképesség, a tanításokat megfelelő bírálattal fogadd. Legyen meg a saját tapasztalatod. 5. Legyél odaadó Isten, a Mindenható, az Úr, a Legfelsőbb Tudatosság iránt –
Isvara pranidhána Önfeledtség, átszellemültség, önátadás valamilyen magasabb eszménynek.
Ha ezt az öt tilalmat és öt jótanácsot, (ami titokzatosan hasonlít a 10 parancsolatra,) megpróbáljuk betartani elkezdhetünk a szó szószoros értelmében jógázni. A harmadik ágról, az ászanákról és arról, hogy miért jógázunk, a következő részben lesz szó.
Ígéretemhez híven, kicsit megkésve bár, de folytatom az előző részekben megkezdetteket. Az első részben A boldogság nagy kérdése, felvetettem a boldogságot, mint témát, hogy kinek, mit is jelent ez a szó, mielőtt részletesebben írtam volna róla. Hiszen fontos, hogy lehetőleg ugyanazt értsük alatta. Sokak véleményéből hamar kiderült, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien olyan rövid, általában a múltban átélt vagy a jövőbe kivetített pillanatokra értelmezték ezt a szót, ami pillanatnyi örömöt szerzett, vagy várhatóan szerezni fog nekik az életben. (A múltban történt örömökre lehet, hogy így emlékeznek vissza, de ez nem jelenti azt, hogy akkor valóban tudatában is voltak, hogy boldogok.) A következő két részben (A boldogság nagy válasza I., A boldogság nagy válasza II.) röviden arról volt szó, hogy alapvetően hogyan viszonyulunk a világhoz, és ez hogyan határozza meg, hogy boldognak, vagy boldogtalannak érezzük-e magunkat egy adott élet helyzetben. Mielőtt tovább mennénk, főleg azoknak, akik most járnak itt először, lehet, hogy érdemes lenne előtte átolvasni az előző részeket, mert ezek a szövegek szorosan összefüggenek és csak lépésről lépésre válhat világossá, amit szeretnék megosztani veletek.Azoknak akik pedig már olvasták, lehet, hogy szintén érdemes újra átfutni az egészet, mert ennyi idő elteltével már új értelmezést is nyerhetnek.
A boldogságunk útjában álló szenvedésről, a legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy nem jár egyedül. Ha a boldogságot a szenvedéseink ellentéteként értelmezzük, ergo: "akkor vagyok boldog, ha nem szenvedek", vagy ellenkezőleg: "akkor szenvedek, ha nem lehetek boldog", akkor mint minden más ebben a mi duális világunkban egyik a másik nélkül nem értelmezhető és nem is létezhet. Ezt nagyon fontos megértenünk. (Ha valami egy adott időben rendkívül boldoggá tesz bennünket, annak természetes következménye, hogy amint abból az adott dologból hiányt szenvedünk, azonnal átesünk a másik oldalra és szenvedni fogunk. Ez a dolgok rendje.)
Abban a pillanatban, hogy valami létrejön,(megszületik) ebben a földi világban, a születése pillanatában benne van a vége (halála) is. Nem tudom érhető-e ez így. Az élet végtelen körforgásában, ahol csak a változás az egyetlen állandó, az a dolgok természete, hogy születnek és halnak, ez alól senki és semmi nem kivétel. Ha ezzel az egyszerű ténnyel nem vagyunk tisztában, illetve ellenérzést vált ki az elfogadása, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a boldogság, mint olyan tényleg csak illúzió maradhat számunkra, és továbbra is csak apró pillanatokra hagyatkozhatunk, ugyanakkor rengeteg szenvedés lesz az osztályrészünk, mert valami olyasmit nem tudunk elfogadni, ami megváltoztathatatlan, és ráadásul teljesen természetes.
Vegyük például a félelmeket, egy pszichológus barátom mondta egyszer, hogy minden félelmünk alapja, a halálfélelem. Ha így van, akkor, ha ezzel a fent említett ténnyel baráti viszonyban tudunk keveredni, akkor az összes egyéb félelmünket sutba dobhatjuk, hiszen a legrosszabbal, ami történhet megbékéltünk.
A legtöbb ember, akivel életemben találkoztam, a rokonaimat is beleértve, amikor ezzel kényes témával érintettem őket, mind azt tanácsolták, hogy "ne gondolj a halálra, ráérsz majd ezzel akkor foglalkozni, mikor valóban eljön az ideje." Én azonban, életem legnehezebb korszakának tapasztalataival éppen az ellenkezőjét állítom: "Gondolj a halálra, de ne csak gondolj rá, hanem folyamatosan légy rá tudatos, abban az értelemben, hogy tudtodon kívül is bármelyik percben bekövetkezhet." A lényeg persze nem az, hogy akkor most rettegjek minden pillanatban, éppen ellenkezőleg! Tegyen boldoggá az a tudat, hogy élsz. Ez az egy és semmi más. Hogy jé... ÉLEK!
Valószínűleg, most néhányan arra gondolnak, hogy ez nem is annyira így van, talán jobb lenne,nem lenni sok élet helyzetben, jobb lenne nem lenni, mint átélni bizonyos történéseket. Biztos lehetsz benne, hogy mindenki volt már így ezzel, természetesen én is, nem is keveset.
Miért van az, hogy a legtöbbünknek végzetes tragédiák, halál közeli élmény vagy egy kapcsolat halála kell ahhoz, hogy felismerjük az életünkben, a kapcsolatunkban, vagy bármi másban rejlő, önmagukban is jelenlevő, valódi értékeket?
Mi lenne, ha az orvosod közölné veled, hogy már csak két heted van vissza az életedből?
Mit tennél?
Mit tartanál olyan fontosnak az eddigi életedet ismerve, amit azonnal megtennél, vagy megváltoztatnál?
Hova mennél, kiket keresnél fel, stb.?
Nos, viccesen hangzik, de sosem tudhatjuk, hogy mikor jön el a pillanat, hogy már csak két hetünk van vissza, de a legtöbbünknek valószínűleg senki sem fog előre jelezni, így nem lesz időnk azzal tölteni el, - legalább azt a két hetet-, amit valóban fontosnak tartunk.
Színészként is sokat köszönhetek ennek a tudásnak, azt hiszem Sinkovics Imre nyilatkozta valahol, hogy, játssz úgy, mintha életed utolsó előadása lenne! Egyrészt, mert nem tudhatod, hogy nincs-e igazad, másrészt, mert csak így van értelme, így tudsz igazán jelen lenni, megélni minden pillanatot.
Azt hiszem itt a boldogság valódi kulcsa, nem az elmúló, pillanatokra felmerülő boldogságé, hanem azé a természetes állapoté, ami az ember sajátja, a paradicsomi harmónia állapota, amit valamiért időközben szem elől tévesztettünk, pedig minden pillanatban elérhető, csak tudni kell, tudatosnak maradni a jelenre, az életre. Nem a múlt eseményein rágódni, megtörtént és jelenleg is történő, általunk befolyásolhatatlan folyamatokon őrlődni, értelmetlenül, hanem az élet csodájának minden percben megtapasztalható valóságára ébredni.
Persze, csak ha valaki szeretné, és mert ehhez van kedve. Mert nem kell és nem is lehet természetesen minden pillanatot ilyen teljes egészében megélni, de ezzel a módszerrel elkerülhető a hosszas szenvedés, depresszió, hiszen nem csak a jó, de az általunk rossznak értelmezett dolgok, is elmúlnak egyszer, mert ez a dolgok rendje, és mert a hozzáállásunk a tényeken és valóságon sajnos vagy szerencsére semmit sem változtat. :)
És mert minden völgyből csak hegyre vezethet az út... e-katica
lelekmelengeto.blog.hu/2010/08/20/e_kaitica_a_boldogsag_nagy_valasza_ii -részben ígértem, hogy egy új írásban segítséget nyújtok ahhoz, hogy megértsük, hogyan is működik az elme. Íme egy érdekes kérdés: Ha az elme, aminek a működését képesek vagyunk megfigyelni, mi vagyunk, akkor minden amit megfigyelünk mi vagyunk?
Az álom egy érdekes bizonysága lehet az elme műdésének, mert itt egyszerűen megfigyelhető, hogy hogyan is működik. Éjszaka sorra gyártjuk a képtelennél képtelenebb, reggeli józan eszünkkel újra gondolva: összefüggéstelennek tűnő képek, történések sorozatát. Mégis mikor közvetlenül álmodjuk őket, ritkán tűnik fel, hogy képtelenség, és teljesen összefüggéstelen, és csak álmodjuk az egészet. ( Néha azért előfordul, hogy tudatában vagyunk, hogy ez csak álom). Általában azonban rendkívül valóságosnak és értelmesnek tűnik, abban a pillnatban, mikor úgy véljük: történik.
Jártál már úgy, hogy éjszaka miközben aludtál egy testrészedet beütötted az ágy szélébe, és azon töredéknyi idő alatt, amíg a történéstől a fájdalom érzet megjelenik az agyadban, az elméd elékerekít egy komplett több naposnak tűnő álom történetet? Mert velem pontosan ez történt. Képzeld el, hogy az álmod a végén, mondjuk a csata mezőn találod magad, ahol harcközben az ellenség lovasa kardjával lesuhintja a kezed…épp abban a pillanatban ér oda a kard levágni a kezed,-leagább is úgy tűnik-, amikor a valóságban beütötted a kezed az ágy sarkába.,. A fájdalomra persze azonnal felébredsz és a még friss álom újra gondolásával leleplezheted elméd kítűnő történetbe rendező képességét, hogy mindent ok-okozati alapon állít fel és időrendbe tesz, méghozzá UTÓLAG! Nekem mégis úgy tűnt, hogy előbb álmodtam, aztán vágtam be a kezem az ágy szélébe. És, ha nem ébredtem volna fel azonnal, meg is maradtam volna ebben a hitben. De nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ennek épp az ellenkezője történt. Beütöttem a kezem, és mire ez a fájdalom eljutott a tudatomig, a másodperc töredék része elég volt hozzá, hogy egy több naposnak tűnő történetet pörögjön le a fejemben.
A tanítók a megvilágosodást, felébredésnek is nevezik, talán nem véletlenül, mert nagyon hasonló lehet ehhez az érzéshez, mikor rájössz, hogy mindez: nem valóság. Az elme folyamatai, a valóság saját értelmezése nem maga a valóság. Ezért fontos, hogy megismerjük működését és leleplezzük, hogy cselekedeteink ne berögződött automatikus, tanult és örökölt válaszreakciók tömlelege legyen, hanem emberi mivoltunkhoz méltó, tudatos döntéseink sorozata, amiben egyéni pillanatnyi igényinken túl egymás és az egészérdekeit is képesek vagyunk szem előtt tartani. Hiszen én te vagyok és te én vagy, csak egymásban tükröződünk, és bennünk a világ.
Az előző részben:”A boldogság nagy válasza\” megígértem, hogy később még kifejtem, mit is értek pontosan reakció alatt, és hogy mi a következő lépés, ha sikerült felismernünk a saját felelősségünket abban, hogy hogyan érezzük magunkat. Sokan úgy értelmeztétek az általam reakciónak nevezett jelenségről írtakat, hogy valamit magatokban meg kell változtatnotok, a személyiségetekben ahhoz, hogy boldogok legyetek. Nem feltétlenül erről van szó
Reakció alatt arra gondoltam, hogy minden a jelenben felmerülő eseményt valamilyen belső gondolati-érzelmi reakció követ, ahol az adott felmerülő történést magunk számára valamilyen szinten értelmezzük. Általában ennek két formája van, vonzódunk az adott eseményhez, történéshez, vagy elutasítjuk és ennek különböző mértékű váltakozásai. A cselekedeteink csak mindezek következményei, minden ezen az egy dolgon áll vagy bukik. Mennyire vonzódunk egy adott dologhoz, illetve mennyire utasítjuk el.
“Minden a fejben dől el.” - szokták mondani, és ha körülnézünk láthatjuk, hogy a természet kincsein és történésein kívül, minden létező dolog és esemény, emberi “kreálmány”; amit egyszer valaki, valahol kitalált, kigondolt, életre hívott, de nem csak a tárgyakra gondolok, hanem világunk összes történésére, eseményeire, döntésinkre, amiknek összessége életünk egészét alkotja…egyetlen gondolattal kezdődött. Ezért szerintem a legfontosabb, és egyben a legnehezebb is, hogy az elménk működését megismerjük (ehhez egy másik írásban szeretnék segítséget adni a későbbiekben) a gondolatainkat megismerjük, tudatában legyünk a születésüknek és a hatalmunknak azok elbírálásában. Nagyszerű élmény felismerni, hogy az elme, amely ezen gondolatokat kreálja megállás nélkül, nem mi vagyunk. Hiszen az elme megfigyelhető! Legszörnyűbb tragédiánk közepette is, egy hallott felett sírva is, van bennünk egy rész, egy megfigyelő, akit nem ragadtak el érzelmeink, aki számunkra megállapítja: ” húh, de szomorú vagyok most, hogy fáj ez nekem, de régen sírtam ilyen keservesen” vagy, amikor rettentő dühösek vagyunk valami miatt, van egy részünk, akit nem érint mindez és megállapítja: “húh, de ki vagyok borulva”. Nevezzük ezt a részünket megfigyelőnek. Erről már biztos sokan gondolkodtatok és olvastatok. És ha képesek lennénk azőszemszögéből nézni a dolgokat, sokkal könnyebb dolgunk lenne…
Ha rájövünk, hogy nem vagyunk azonosak az automatikusan felmerülő gondolatainkkal, érzelmeinkkel, és nem kell, hogy feltétel nélkül ezek irányítsanak bennünket, a megfigyelés után könnyedén felismerhetjük saját felelősségünket abban, hogy hogyan érezzük magunkat.
Azt hiszem csodás felismerés, hogy nem a külső tényezőkön, hanem kizárólag saját értelmezésünkön múlik, hogy egy adott élet szakaszban boldognak, vagy boldogtalannak éljük-e meg a történéseket. Ez nagyjából azon múlik, hogy mire koncentrálunk. Gondolod, hogy azon szerencsétlen generációknak, akiknek a háború alatt kellett nevelkedniük és élniük, mind egytől egyig boldogtalan életet könyvelhetnek el maguknak? Én nem hiszem. A háború, mint külső történés, adott volt, aki a borzalmakra koncentrált, annak bőven kijutott belőle, aki az apró örömökre, ugyanabban a környezetben, az szívesen emlékezik azokra még azokból az időkből is.
Kizárólag az a kérdés, hogy a te figylemed hol van? Mint mikor egy könyvet olvasol és elkalandoznak a gondolataid, hiába olvastál, fogalmad sincs mi történt az elmúlt 3 oldalon, mert gondolatban máshol jártál, másra irányítottad a figyelmedet. Számunkra minden pillanatban csak az létezik, amire éppen a figyelmünket irányítjuk. Észrevetted már? Amit nem veszünk észre, az számunkra nem is létezik. Ezért fontos, hogy akaratlagosan arra irányítsuk a figyelmünket az adott pillanatban, amire mi szeretnénk, ne hagyjuk, hogy a rengeteg benyomás befolyásoljon bennünket!
Müller Péter írta valahol, azt hiszem, hogy a valódi szeretet sem más voltaképpen, mint valódi figyelem a másik emberre, figyelem, ami nem esik nehezünkre.
A következő részben a már meglévő problémák elengedésének egy módjáról szeretnék értekezni veletek, olyan problémákról és fájdalmakról, amik kétségtelenül minden ember életében megjelennek, és szinte képtelenségnek tűnik “pozitívan” értelmezni vagy másra koncentrálni…
Talán nem is baj, ha időnként gondolunk rá, milyen ünnep az életünk, és milyen tünékeny lehet…
Minden félelem alapja a halálfélelem és a félelem ellen a legjobb orvosság: jól a szemébe nézni.
És mekkora szabadság lehet, mikor rájövünk, hogy ez az egész élet-halálkérdés egyszerűen nem a mi felelősségünk!
Például mikor repülőre ülünk…nem hiszem, hogy van ember, akinek nem fordul mega fejében, mi van, ha mi leszünk az-az ”elenyésző százalék”… Hiszen nem repülésre lettünk teremtve, ezt mindannyian tudjuk.Az ég nem a természetes közegünk, ezért nem is csodálkozhatunk, ha valami történne.
Semmit sem tettünk azért, hogy megszülessünk, és a halálunk ellen sem tehetünk semmit.
Így én mindig arra a következtetésre jutok, hogy ha jön, más dolgunk nincs, mint örülni, hogy eddig milyen szép volt.
Nekem pár perccel a kislányom születése előtt, a műtőasztalon feküdve, ez az egy jutott az eszembe.
A műtét eredetileg reggel 10 órára volt kiírva, de csak délután negyed háromkor került rám a sor.
Mivel a műtét előtti este után már szigorúan tilos volt ételt vagy italt venni magunkhoz, reggel 10 felé már kezdtem rosszul érezni magamat.Az orvos késlekedése miatt, az ilyenkor szokásos rutin szerint beküldtek hozzám két segéd ápolót, hogy kössék be nekem az infúziót. A pici jól volt, hála Istennek, úgy tűnt, mélyen alszik a pocimban. Nem tudom miért gondolták az ápoló tanoncok, hogy ha ketten koncentrálnak, jobban beletalál a tű a vénacsőbe… Kétszeri sikertelen próbálkozás után -ami nem volt éppen fájdalom mentes- elhagyták a szobát. Mivel ezután senki sem jelentkezett, ismét jeleztem a nővéreknek, hogy lassan jöhetne valaki bekötni az infúziót, mert nagyon gyengének érzem magam. Körülbelül újabb egy óra várakozás után megérkezett a „megmentőm” egy fiatal orvos képében. Örömömre még csak annyival sem reagált, hogy egy „Jó napot!”-ot odalökött volna, egyszerűen megragadta a könyökömet és gyorsan, ezúttal egy nagyobb vénát kiszemelve, kicsit nehézkesen bevezette az infúziót, majd sietve távozott. Nem tudom mi volt a morcosság oka, nyilván épp az ebédjétől szólították el.
Telt-múlt az idő, de csak nem lettem jobban…
A kezdeti félelmeim, szorongásom már rég szertefoszlott a műtétre várakozás négy órája alatt, mire végre kitoltak a folyósóra. (Az is megfordult a fejemben, hogy valószínűleg direkt csinálják, hogy jóval előbbre jelentik be a betegnek a műtétet, mint mire valóban sor kerül arra. Így nem kell sokat foglalkozni a betegek megnyugtatásával, hiszen ellentétben a kezdeti idegenkedéssel és félelemmel, pár óra múltán a beteg már maga áhítozik a műtét után.)
Végül betoltak egy szupermodern, elektronikus, fehér, hideg szobába, a helyre, ahol gyermekem pár percen belül megláthatja a „neonvilágot”.
De én valahogy a gerincbe kapott érzéstelenítő után sem lettem jobban, sőt.
Lefektettek egyjéghideg fémasztalra, amilyet azelőtt csak filmeken láttam, épp mint egy boncasztal, de annál kicsit keskenyebb, olyan keskeny, hogy az ember keze sem fér el az asztalon a teste mellett. A kezeimet külön, két, az asztalra csatolható tartóra helyezték és így Krisztusi pózban csuklómnál fogva ezen tartókhoz erősítettek.
Mindeközben éreztem a zsibbadást és a forróságot, ahogy hatol felfelé a lábamtól az egész testemen, amire előre felkészítettek, hogy így helyes. De aztán csak nem lett vége a zsibbadásnakderéktájékon, hanem felkúszott a felsőtestemen, egészen a nyakamon át a fejembe és halottam, ahogy a szívdobbanásaimat jelző berendezés egyre lassul, majd riasztani kezd és vele együtt zuhanni kezdtem én is valahova…befelé. Először nagyon megijedtem, hogy egy ilyen átkozott orvosi műhiba folytán jutok a másvilágra, hiszen már jóval több, mint 12 órája nem jutottam vízhez, aztán a kislányomra gondoltam, aki most már csak megússza, hiszen perceken belül a világra emelik. Halottam, ahogy a nővérek káromkodva rohangálni kezdenek körülöttem, szépen sötétült el minden, távolodtak a hangok, szűnt a létérzet, és amire még emlékszem, hogy arra gondoltam: „de szép halál is ez, milyen tökéletes: egy életet hozok, egyet elviszek”, aztán csak egy óriási békeérzet és egy utolsó gondolat még, teljes nyugalommal, hogy: "Hát ennyi ..."
Végül az oxigénnek és egy rutinos aneszteziológusnak köszönhetően, aki feldagadt kezemből kitépte a rosszul bekötött infúziót, a másik kezembe pedig villámgyorsan beletalált a szomjazó ércsatornába, már újra itt voltam.
Az egész nem lehetett több pár pillanatnál, vagy egy hosszú, de voltaképpen nagyon szép percnél.
Érdekes, egy közeli barátom mesélte, egy balesetből felépülése közepette, hogy pár hete, ugyanezt érezte, amikor egy kaszkadőr ló letiporta és áthajtott rajta teljes erejével, abban a pillanatban ő is csak ennyire gondolt: "Hát ennyi..."
Volt egy téma, A boldogság nagy kérdése, amit felvetettem pár nappal ezelőtt, és többekkel beszélgettem-e témában élőben is. Sokan sokfélét mondtak, gondolataitok arra ösztönöztek, hogy én is további gondolataimat osszam meg veletek e témában.
Nagyon leegyszerűsítve a válasz: Szerintem csak akkor lehetünk boldogok, ha hajlandóak vagyunk változtatni a saját hozzáállásunkon a dolgokhoz, a gondolatainkon, a reakcióinkon.
Mivel a külső körülmények folyamatosan változnak, ez az élet rendje, minden létező csak egy adott folyamat részeként létezik, minden FOLYAMAT : folyik, mozog, halad, születik, fejlődik, visszafejlődik, meghal…. egyszer jobb, máskor rosszabb, és ha azt szeretnénk, hogy ne egy őrületben (szó szerint értem) éljük le az egész életünket, ahol, mint egy rongybabát rángatnak minket mindenféle irányokba a felmerülő eseméynek, akkor ez lenne az első és legfontosabb dolog, amit feltétlenül meg kellene értenünk és elfogadnunk. A reakciókról jut eszembe: Van egy nagyon bölcs kínai mondás, miszerint: “minden veszekedés a második szóval kezdődik.”
A dolgokon, törétnéseken, főleg a mútban történt eseményeken, senki sem tud változtatni, de a jelenlévőkön, sőt a jövőben felmerülőkön sem, csak reagálni tudunk rájuk, és szerintem ez egy óriási különbség és egy nagyon fontos felismerés!!! Hogy hogyan reagálunk a jelenben felmerülő eseményekre az viszont már csak rajtunk múlik. Tudom, most azt gondolod, hogy - “igen, de én ilyen vagyok, így reagálok.”
És itt érünk a kör végére… Mert szerintem nincs ilyan: hogy “én ilyen, meg olyan vagyok”. Ezeket a pszichológia ÖNKORLÁTOZÓ HITEKNEK nevezi, nagyon találóan! Ezen magunkról alkotott negatív állításainkkal, amiben feltétel nélkül hiszünk, korlátozzuk a lehetőségeinket a boldogságunkat, vagyis: önmagunk kiteljesedését. (Tudtad, hogy minden mondat, ami gondolatban vagy szóban “elhangzik”, és szerepel benne az “ÉN” szócska, azt a tudatalattid megkérdőjelezhetetlen valóságként értelmezi??? )
Általában mikor erre hivatkozunk, inkább arról van szó valójában, hogy valamilyen belső okból kifolyólag , talán tudat alatt büntetni szeretnénk magunkat, vagy épp ellenkezőleg, egyszerűen csak könnyebb így kibújni a felelősség alól, ha “le tudjuk” a dolgokat azzal, hogy “így van, mert én ilyen vagyok”
Érdekes, hogy bizonyos esetekben, mikor valami külső dologról van szó, pl. hogy megint felszedtünk 4-5 kilót, nem mondjuk, hogy “igen, mert én ilyen vagyok”, hanem azt mondjuk, hogy “igen, MOST felszedtem 4.5 kilót, mert sok édességet ettem, meg renget zabáltam”, de ugynaakkor tudjuk, hogy, ha AKARJUK képesek vagyunk megváltoztatni a folyamatot és FEGYELMEZNI a vágyainkat, és talán még egyéb plusz dolgokra is képesek leszünk (a példánál maradva, pl: elkezdünk mozogni) az új cél érdekében.
Azoknak sikerül ilyen esetben elérni a kitűzött célt, akik VALÓBAN SZERETNÉK elérni azt, és ehhez VÁLTOZATTAK EDDIGI SZOKÁSAIKON a cél érdekében, KITARTÓAK voltak és FEGYELMEZték másirányú vágyaikat. Vagyis ÖNFEGYELMET GYAKOROLTAK (a példánkban az evészet terén... :) Nos ugyanez a helyzet az egyéb belső, lelki dolgokkal is. Azt nem állíthatod, hogy: “ilyen vagyok”, csak azt állíthatod, hogy: “eddig ilyen voltam, így reagáltam, így kezeltem a felmerülő helyzeteket". de az, hogy ma, vagy holnap, hogyan fogod kezelni a jelenben felmerülő helyzeteket, legyenszó bármiről, vagy hogyan reagálsz rájuk az már csak is rajtad múlik.
Az iménti mindannyiunk által jól ismert történetből azt a pár szót nem véletlenül emeltem ki, ugyanis az érzelmeink, gondolati világunk terén is nagyon nagy szerepe van az ÖNFEGYELEMNEK. Csak sajnos, a legtöbb helyen ezt nem taníottták meg a szüleink, ahogyan nekem sem. Honnan tudhatnánk akkor, hogy ilyet is lehet? Hogy ha olyan jól ismerjük magunkat, akkor azt is tudjuk, hogy melyek a negatív gondolataink, érzelmeink, reakcióink, amiket talán mi sem szeretünk magunkban. Veled nem fordult még elő, hogy azon kaptad magad,. hogy ugyanazon a hangon szólsz a gyermekedhez, ahogy az anyukád szólt hozzád gyermekkorodban? Velem nagyon sokszor… hát, ez is csak egy ilyen tanult beidegződés… Az első lépés az, hogy meg tanuljuk FELISMERNI őket :”hopp, ez most az volt, megint a régi “jó” beidegződés”, majd megpróbáljuk FEGYELMEZNI magunkat belsőleg és más módon megnyilvánulni, reagálni. Eleinte nagyon nehéz lesz, akár csak azzal a tábla csokival :) , sokszor "csak azért is megvesszük, és betömjük az egészet” annyi különbség lesz az eddigi alkalmakhoz képest, hogy most már TUDATÁBAN vagyunk a cselekedetünknek és annak következményeinek. Az ÖNISMERET és a TUDATOSODÁS ÚTJA nem könnyű, de a legcsodálatosabb kaland, amin az ember elindulhat, legalább is szerintem. Akinek nem célja önmaga beteljesítése, az a boldogságot is rövid úton megtalálhatja általa…
A boldogság egy fura dolog, amolyan illanó valaminek képzelik sokan, egyesek pedig úgy érzik folyamatosan benne élnek. Mondanom sem kell, hogy az utóbbi a ritkább eset. Ezért elsősorban azokhoz szólnék, akik úgy érzik, hogy ez vagy az még kellene az igazi boldogsághoz, vagy aki nem is hisz benne, hogy ilyen létezik, vagy azokhoz, akik úgy érzik benne élnek, de folyamatos kétségeik vannak afelől, hogy nincs-e valahol másutt valamiféle, ennél az övékénél is nagyobb, teljesebb boldogság.
Szeretném bedobni ezt, mint témát, mert kíváncsi vagyok, hogy ki miben keresi vagy éppen leli meg a boldogságot. Hogyan boldogulsz az életben?
A keresztény kultúrákban és általában a nyugati kultúrában a legkihangsúlyozottabb pozitív fogalom: a szeretet, míg, amit tőlünk keletebbre még a szeretetnél is sokkal fontosabbnak tartanak és hangsúlyoznak: a tisztelet. A keleti mesterek és tanult emberek úgy köszöntik embertársaikat, hogy derékból vízszintesig hajolnak egymás előtt, ez a feltétlen tisztelet jele. A szeretetről nap, mint nap hallunk mindenfelé, hogy mennyire fontos és az élet értelme és az egyetlen út, de biztos, hogy ez az egyetlen út?
A szeretet egy olyan fogalom, amit többen többféleképpen értelmezünk. Hogy kinek mit jelent ez a szó: „szeretet” az függ az életkorunktól, de legfőképpen attól, hogy miként tapasztaltuk meg a szeretet jelenlétét eddigi életünkben. Például szeretem a kutyámat, a lovamat, vagy szeretem a páromat, DE ha megharap, megrúg, vagy megcsal akkor egy pillanat alatt gyűlölni is tudom. Vagy szeretem a barátomat, DE ha elárul egy életre meggyűlölöm. Ahogy a mondat szerkezetéből is kitűnik ez mind-mind valamilyen feltételhez kötött szeretet: „ Szeretem, de ha…” ezt vagy azt teszi velem, nem állítom, hogy szeretni tudom. Aztán vannak olyan dolgok is, amiket vagy akiket képtelenek vagyunk szeretni, és nem is kell, hiszen nem vagyunk egyformák.
Amikor pedig a templomban hallunk a szeretetről, sokszor bibliai példákkal próbálnak minket rávezetni, hogy az a szeretet, amire Jézus tanít bennünket az feltétel nélküli, és ez egy óriási különbség.
Vagy érezted már, hogy kilépsz egy szép napon az ajtódon , és vagy azért mert nagyon boldog vagy, és harmóniát teremtettél magadban és magad körül, vagy csak úgy, de áttudnád ölelni az egész világot … a fákkal madarakkal, mindenkivel együtt? Ha igen, akkor te már megtapasztaltad az egyetemes szeretet erejét is.
Ennyi sok féle fajtája létezik, egyszer jelen van, máskor nincs, függhet kedélyállapottól, cselekedetektől, sok mindentől.
Leginkább a feltétel nélküli szeretet - amire a próféták próbálnak tanítani bennünket - hasonlít a legjobban ahhoz, amit tiszteletnek nevezünk. Azonban a „tisztelet” szó ellentétben a ” feltétel nélküli szeretettel” valami emberibb megvalósíthatóságot sugall.
A tisztelet kizárólag elhatározás kérése.
Tisztelhetem a gyermekem, miközben nevelem, a páromat, miközben vélemény különbségben vagyunk, vagy a diákomat, aki, ha tőlem nem látja, hogy tisztelem, hogyan várhatom el tőle, hogy engem tiszteljen?
Nyilván nagyon nehezedre eshet szeretned abban a pillanatban a kutyádat, ha meg harapott, a lovadat, ha megrúgott, vagy a párodat, ha épp megcsalt, a barátodat, ha elárult; ezért nem is kell szeretned, de tisztelned még lehet. Vagyis nem fogok egy “puskát és lövöm agyon” az első adandó pillanatban, mert sokunkban valószínűleg ez az első gondolata. Aztán puska híján általában, hál’ Istennek, lecsillapodunk. Bár sajnos nagyon sok katasztrófához vezetett már az ilyen hirtelen fellángoló gyűlölet, amikor nem csak a puska, de bármely kéznél lévő tárgy megtette a magáét.
A tisztelet a legfontosabbra tanít, arra, hogy bármi is történik két ember, vagy élőlény között bizonyos keretek között tartom az indulataimat, és tiszteletben tartom a saját személyes döntéseit és személyes terét, úgy, ahogyan az enyémet is szeretném, hogy tiszteletben tartsák.
“A Kínai alkotmány rögzíti az egymás, valamint a családon belüli tisztelet kötelességét, ez semmilyen más alkotmányban úgy tudom, nem is létezik.”
(Szalontai László nemzetközi jogász, egyetemi tanár)
Mennyi végzetes veszekedéstől és balesettől kímélhettük volna meg magunkat, ha nálunk is a szülői házból és az iskolából ezzel az útravalóval távoznának a gyermekek: Szeresd, ha tudod, de ha nem, akkor is tartsd tiszteletben, minden körülmények között.
A napokban felmerült egy internetes oldalon Hamvas Béla neve, és szomorúan vettem tudomásul, hogy kedvenc magyar írómat a legtöbben alig ismerik, pedig egy valódi nemzeti kincs. Szeretném bemutatni Nektek, mert nagyon közel áll hozzám a személye.
Hamvas Béla nem filozófus, nem kultúrtörténész, nem orientalista, nem műfordító, nem művészettörténész, nem szépíró, nem vallásalapító, nem próféta, nem guru, és még sok egyéb sem. Hamvas a határokat mindig átlépte. Ezek után ki volt Hamvas Béla? Normális ember, ahogyan magát meghatározta. (1897-1968)
Azon ritka írók egyike, aki nem csak gondolta és leírta, de életében is megvalósította azt, amiről írt. „A műveit élte, és életét művé tisztította, alkotásaiban szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, művészet és élet.” (Dúl Antal Hamvas Béláról)
Egyik számomra legkedvesebb alkotása egy ici-pici kis füzetecske „Száz könyv” címmel, amiben összegyűjtötte és ajánlja a világ összes írásos emlékeiből mindazt, a szerinte legfontosabb száz könyvet, amire érdemes lenne időt szakítanunk életünk során. Ebből a kis könyvből világosan látszik, hogy Hamvas Béla életében mekkora tudást halmozott fel, olvasott tudományos és irodalmi írásokat egyaránt, valamint kelettől nyugatig az összes filozófusokat, valamennyit eredeti nyelven, majd le is fordította őket.
“A görögségből sejti meg azt, amit mindig is tudott, és “amit mindenki mindig tud, és amit soha el nem felejthet” , amit legfeljebb magában elnyomhat, és a tudattalanba süllyeszthet: “hogy az ember világa és az istenek világa nem kettő.” (Dúl Antal Hamvas Béláról)
Sajnos nagy szomorúságom, hogy ma Magyarországon nem nagyon ismerik , mert ugyan az egyetlen olyan neves, magyar író , akinek a szocialista irodalompolitika 50-es évektől egészen a 70-es évek elejéig betiltotta műveinek kiadását, terjesztését, olvasását is, de ma már lehetne és kellene is iskolában tanítani, még sem teszik. Nekem még volt olyan, kézzel kötött kötete (33 esszé c.) a kezemben, ami ebben az időben kézről kézre járt, de valamiért azóta sem adták ki újra. Talán irányítottan nem oktatják őt, mert napjainkban sem cél, hogy az emberek túl sokat gondolkodjanak és tisztán lássanak, és az ő könyvei által ez bizony könnyen megtörténhet. Sok mindenre kaphatnának tőle választ a “kereső” emberek. Annyi a különbség van e téren a régi és a mai politikában, hogy ma már az irodalomnál sokkal hangsúlyosabb médiumoknál és a közoktatásban is figyelnek arra, hogy ne szerepeljen túl sok olyan információ, ami felnyithatná az emberek és a fiatalok szemét, hogy mi is történik valójában velünk és körülöttünk, és egyáltalán hogy jutottunk el ideáig. Aki egy kicsit is úgy érzi, hogy olyan káoszszerű mindaz, ami körülöttünk rendszernek akar látszani, nem téved, de Hamvas Béla írásai segíthetnek megérteni és átlátni mindezen. Bár mára már a politikai hatalom tanult a forradalmakból, ezért napjainkban tűzijátékkal kísérve, mintha ünnepelnénk, a kapitalizmus bársonyos leple alatt, ahol mindenkivel elhitetik, hogy van választása, valójában ugyanúgy irányítják a népet, mint az író idejében. (A különbség csak annyi, hogy, akik ma szabályoznak, azok már sokkal okosabbak és tudják, hogy ha nem tudsz róla, hogy szabályozva vagy, nincs minek ellenszegülni.)
Írásai mégsem forradalomra hívnak, hanem éppen ellenkezőleg: arra ösztönöznek, hogy először befelé induljak el, próbáljak meg a magam kis világában tisztán látni, értsem meg, hogy én ki vagyok, mielőtt bármiért is a külvilágot hibáztatnám és ott keresném a megoldást. “Mintha ma történt volna, húsz éves alig múltam, amikor a könyvtárban, nem is tudom hogyan, Kierkegaardnak „Az idő bírálata” című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki belőle. Rájöttem arra, hogy ma jelen lenni csak úgy lehet, hogy a válságot teljes egészében vállalni. Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…” (Hamvas Béla)
21 évig dolgozott könyvtárosként a Fővárosi Könyvtárban, ahol volt ideje a latin és a görög mellett, angolul, németül és franciául is olvasni és fordítani. Az ő munkássága egy valódi esszencia a világirodalom és az emberiség egyetemes filozófiájából. Ennek egyik legszebb példája: „Anthologia Humana - Ötezer év bölcsessége” c. szemelvénygyűjteménye. (1946)
Hamvas Béla 1948 után, egy akkori belügyminisztériumi rangsorolás szerint, „b-listás” volt, ami azt jelentette, hogy csak a legalacsonyabb rendű munkákkal foglalkoztathatták. Ő nem szegül ellen, végzi, ami kiméretetett neki, miközben egy pillanatra sem áll meg a keresésben, továbbra is ír és lelkesen fordít, ekkor már a görög mellett, szanszkritból és héberből is. Segédmunkás évei alatt jógáról, a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról ír tanulmányt. A teljességet kereste és próbálta elérni, azt az egyszerű teljeséget, amit mindenki megvalósíthat a saját élete során, akinek már igazán nincs más vágya életében.
Én szeretek egy jókötésű könyvével a kezemben elvonulni valahová olvasni, de aki az interneten szeretne olvasni tőle, hála a technika vívmányainak, ezt azonnal megteheti.
Hamvas Béla bibliográfia:
Láthatatlan történet (1. kiad. Egyetemi Nyomda, 1943. 2. kiad. Akadémiai Kiadó, 1988.) Henoch Apokalypsise /fordítás bevezetéssel/ (Bibliotheca, 1945.) Forradalom a művészetben /Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon/ (1. kiad. Misztótfalusi, 1947. 2. kiad. Pannónia könyvek, 1989.) Közös életrend. A modern társadalomtudomány egysége (Vázlat). Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1967. (és 1988?). A világválság (Magvető, 1983.) Karnevál (1. kiad. 2 kötetben Magvető, 1985. 2. kiad. 3 kötetben Editio M., 1997.) Scientia Sacra I. /Az őskori emberiség szellemi hagyománya/ (1. kiad. Magvető, 1988. 2. kiad. Editio M., 1995.) Silentium - Titkos jegyzőkönyv - Unicornis (Vigilia, 1987.) Hamvas Béla 33 esszéje (Bölcsész Index, 1987.) Az öt géniusz - A bor filozófiája(Életünk könyvek, 1988.) A bor filozófiája (Editio M, 2000.) Tibeti misztériumok /fordítás bevezetéssel/ (Pesti Szalon, 1990.) Szellem és egzisztencia (Pannónia könyvek, 1988) Európai Műhely I-II. /Szerk., benne: A száz könyv, I. köt., 33-72. o./ (Pannónia Könyvek, 1990.) Anthologia humana /Ötezer év bölcsessége/ (1. kiad. 1946. 5. kiad. Életünk, 1996.) Szilveszter - Bizonyos tekintetben - Ugyanis (1. kiad. Életünk 1991. 2.kiad. Medio, 1997.) Patmosz I-II. (2 kötet. Életünk, 1992.) A babérligetkönyv - Hexakümion (Életünk, 1993.) Tabula smaragdina - Mágia szutra (Életünk, 1994.) Arkhai /és más esszék 1948-1950/ (Medio, 1994.) Scientia Sacra II. /A kereszténység/ (Medio, 1996.) Eksztázis (Medio, 1996.) Szarepta. /Esszék, 1951-1955; 64-es cikkek, 1963-1964/ (Medio, 1998.) A magyar Hüperion I. /A magyar Hüperion - Az ősök útja és az istenek útja -Magyar vonatkozású esszék/ (Medio, é. n.) A magyar Hüperion II /Az öt géniusz - Bakony - A bor filozófiája/ (Medio, é. n.)
Kiadatlan művek:
Szúfi /arab hagyomány/ (fordítás, kommentár) Regényelméleti fragmentum (tanulmány, 1948) Jakob Böhme - Psychologia Vera (tanulmány és fordítás) A Veda huszonhat fejezete (fordítás bevezetővel) Isvarakrisna - Számkhjakárika (előtanulmány, fordítás kommentárokkal) A gyémántnál keményebb (fordítás) Zen (tanulmány és fordítás) stb.
E-katica kiváncsi mint a @, de az interneten csak bogarász. Hét pettye, hét pecsétes titkot takar. Hét erénye: a remény, a nyugalom és egy béke féle, a lélekrejtelem, és az, hogy ő szinte teljesen őszinte, az igazságosság és a szeretet, ezekről szívesen egyeleg. De érdekli még sok minden kedves, kultúrában is szívesen repdes. Helyét még keresi ugyan a világban, de pajtásokra lel a fűben és a fában. Ennél fogva érthető, hogy imádja a természetet, amit, ha védeni kell, sose remeg. Bátor egy kis bogárka ő, hogy jót tegyen, csak az a fő....
KisPeye:
„Az a kérdés, hogy ki képes olyan iramban megemészteni a beérkező információt, amilyen irányban az... (2013.01.11. 08:32)e-katica: "Gyorsulási verseny..."
saskakas:
Hello!
Én most olvasom a könyvet, és éppen a kézrajzoláson vagyok túl. :) Nagyon meglepett az ered... (2012.04.08. 18:20)Szex, főzés, rajzolás - mi bennük a közös?
Blogajánló: "Aki elkezdi ezeket őszintén megfigyelni, akkor rá fog jönni, hogy életében nagyon sok minden valójában teljesen felesleges szenvedés számára, mert azt tanulta, hogy rossz. Elfogadta, és csak azért akarja elkerülni, mert nem akarja, hogy mások azt lássák, hogy rossz. Nézd meg pl. a ruházkodásodat, őszintén. Mennyi benne a divat, a mások által diktált „szép”, „divatos”, és mennyi benne az „Én”? S csak ez egy példa, rengeteg ilyen dolog van az életünkben, aminek nem mi határozzuk meg a jó-rossz oldalát, hanem elfogadjuk. (Autó, ház, kert, gyep, spiri szinted, stb…)" http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/egyensuly-atalakulasa-i-resz/
Tőlem nem egészen megszokott hangnemben és témában fogok most írni, de úgy érzem nagyon fontos, hogy erről említést tegyek. 
Ha napjainkban felmerül a jóga szó egy beszélgetésben, vagy egy hirdetésben, valószínűleg valamennyiünknek furcsa pózokban ülő, álló, illetve fekvő emberkék jelennnek meg lelki szemeink előtt és sokan magával ezzel a mozgásformával azonosítják magát a jógát, noha ennél azért itt jóval többről van szó. Azt már kevesebben tudják, hogy, a jóga voltaképpen egy filozófiai rendszer, amin belül ezek a mozgás formák, úgy nevezett "ászanák" csak egy részét képezik ennek a rendszernek e filozófia gyakorlatba ültetésével. Mert magának a filozófiának is csak úgy van értelme szerintem, ha életünkben, mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk azt, amit elméletben már elfogadtunk.
lelekmelengeto.blog.hu/2010/08/20/e_kaitica_a_boldogsag_nagy_valasza_ii
A napokban felmerült egy internetes oldalon Hamvas Béla neve, és szomorúan vettem tudomásul, hogy kedvenc magyar írómat a legtöbben alig ismerik, pedig egy valódi nemzeti kincs. Szeretném bemutatni Nektek, mert nagyon közel áll 
Hamvas Béla 1948 után, egy akkori belügyminisztériumi rangsorolás szerint, „b-listás” volt, ami azt jelentette, hogy csak a legalacsonyabb rendű munkákkal foglalkoztathatták. Ő nem szegül ellen, végzi, ami kiméretetett neki, miközben egy pillanatra sem áll meg a keresésben, továbbra is ír és lelkesen fordít, ekkor már a görög mellett, szanszkritból és héberből is. Segédmunkás évei alatt jógáról, a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról ír tanulmányt.
Utolsó kommentek