A BOLDOGSÁG NAGY VÁLASZA I.
Volt egy téma, A boldogság nagy kérdése , amit felvetettem pár nappal ezelőtt, és többekkel beszélgettem-e témában élőben is. Sokan sokfélét mondtak, gondolataitok arra ösztönöztek, hogy én is további gondolataimat osszam meg veletek e témában.
Nagyon leegyszerűsítve a válasz: Szerintem csak akkor lehetünk boldogok, ha hajlandóak vagyunk változtatni a saját hozzáállásunkon a dolgokhoz, a gondolatainkon, a reakcióinkon.
Mivel a külső körülmények folyamatosan változnak, ez az élet rendje, minden létező csak egy adott folyamat részeként létezik, minden FOLYAMAT : folyik, mozog, halad, születik, fejlődik, visszafejlődik, meghal…. egyszer jobb, máskor rosszabb, és ha azt szeretnénk, hogy ne egy őrületben (szó szerint értem) éljük le az egész életünket, ahol, mint egy rongybabát rángatnak minket mindenféle irányokba a felmerülő eseméynek, akkor ez lenne az első és legfontosabb dolog, amit feltétlenül meg kellene értenünk és elfogadnunk.
A reakciókról jut eszembe:
Van egy nagyon bölcs kínai mondás, miszerint: “minden veszekedés a második szóval kezdődik.”
A dolgokon, törétnéseken, főleg a mútban történt eseményeken, senki sem tud változtatni, de a jelenlévőkön, sőt a jövőben felmerülőkön sem, csak reagálni tudunk rájuk, és szerintem ez egy óriási különbség és egy nagyon fontos felismerés!!! Hogy hogyan reagálunk a jelenben felmerülő eseményekre az viszont már csak rajtunk múlik. Tudom, most azt gondolod, hogy - “igen, de én ilyen vagyok, így reagálok.”
És itt érünk a kör végére… Mert szerintem nincs ilyan: hogy “én ilyen, meg olyan vagyok”. Ezeket a pszichológia ÖNKORLÁTOZÓ HITEKNEK nevezi, nagyon találóan! Ezen magunkról alkotott negatív állításainkkal, amiben feltétel nélkül hiszünk, korlátozzuk a lehetőségeinket a boldogságunkat, vagyis: önmagunk kiteljesedését. (Tudtad, hogy minden mondat, ami gondolatban vagy szóban “elhangzik”, és szerepel benne az “ÉN” szócska, azt a tudatalattid megkérdőjelezhetetlen valóságként értelmezi??? )
Általában mikor erre hivatkozunk, inkább arról van szó valójában, hogy valamilyen belső okból kifolyólag , talán tudat alatt büntetni szeretnénk magunkat, vagy épp ellenkezőleg, egyszerűen csak könnyebb így kibújni a felelősség alól, ha “le tudjuk” a dolgokat azzal, hogy “így van, mert én ilyen vagyok”
Érdekes, hogy bizonyos esetekben, mikor valami külső dologról van szó, pl. hogy megint felszedtünk 4-5 kilót, nem mondjuk, hogy “igen, mert én ilyen vagyok”, hanem azt mondjuk, hogy “igen, MOST felszedtem 4.5 kilót, mert sok édességet ettem, meg renget zabáltam”, de ugynaakkor
tudjuk, hogy, ha AKARJUK képesek vagyunk megváltoztatni a folyamatot és FEGYELMEZNI a vágyainkat, és talán még egyéb plusz dolgokra is képesek leszünk (a példánál maradva, pl: elkezdünk mozogni) az új cél érdekében.
Azoknak sikerül ilyen esetben elérni a kitűzött célt, akik VALÓBAN SZERETNÉK elérni azt, és ehhez VÁLTOZATTAK EDDIGI SZOKÁSAIKON a cél érdekében, KITARTÓAK voltak és FEGYELMEZték másirányú vágyaikat. Vagyis ÖNFEGYELMET GYAKOROLTAK (a példánkban az evészet terén... :)
Nos ugyanez a helyzet az egyéb belső, lelki dolgokkal is. Azt nem állíthatod, hogy: “ilyen vagyok”, csak azt állíthatod, hogy: “eddig ilyen voltam, így reagáltam, így kezeltem a felmerülő helyzeteket". de az, hogy ma, vagy holnap, hogyan fogod kezelni a jelenben felmerülő helyzeteket,
legyenszó bármiről, vagy hogyan reagálsz rájuk az már csak is rajtad múlik.
Az iménti mindannyiunk által jól ismert történetből azt a pár szót nem véletlenül emeltem ki, ugyanis az érzelmeink, gondolati világunk terén is nagyon nagy szerepe van az ÖNFEGYELEMNEK. Csak sajnos, a legtöbb helyen ezt nem taníottták meg a szüleink, ahogyan nekem sem. Honnan tudhatnánk akkor, hogy ilyet is lehet?
Hogy ha olyan jól ismerjük magunkat, akkor azt is tudjuk, hogy melyek a negatív gondolataink, érzelmeink, reakcióink, amiket talán mi sem szeretünk magunkban.
Veled nem fordult még elő, hogy azon kaptad magad,. hogy ugyanazon a hangon szólsz a gyermekedhez, ahogy az anyukád szólt hozzád gyermekkorodban? Velem nagyon sokszor… hát, ez is csak egy ilyen tanult beidegződés…
Az első lépés az, hogy meg tanuljuk FELISMERNI őket :”hopp, ez most az volt, megint a régi “jó” beidegződés”, majd megpróbáljuk FEGYELMEZNI magunkat belsőleg és más módon megnyilvánulni, reagálni.
Eleinte nagyon nehéz lesz, akár csak azzal a tábla csokival :) , sokszor "csak azért
is megvesszük, és betömjük az egészet” annyi különbség lesz az eddigi
alkalmakhoz képest, hogy most már TUDATÁBAN vagyunk a cselekedetünknek
és annak következményeinek.
Az ÖNISMERET és a TUDATOSODÁS ÚTJA nem könnyű, de a legcsodálatosabb
kaland, amin az ember elindulhat, legalább is szerintem. Akinek nem célja önmaga beteljesítése, az a boldogságot is rövid úton megtalálhatja általa…
Folyt. köv.... :)
e-katica
