Gyorsulási verseny...
Ideje feltennünk a kérdést, hogy a mai felgyorsult világunkban, hogy érezhetjük magunkat akár egyetlen másodpercre is elengedettnek, nyugodtnak, békében, harmóniában?
Mikor a számlák még nincsenek kifizetve, de még fel kell még hívni x-et, y-ont, és z-t, a határidőn már rég túl vagyok,és a munka még sehol, a gyerek beteg, jópár dolog vár javítóra, az anyósmnak, barátaimnak, fél ismeretleneknek fél éve ígérgetek ezt, azt, ha majd lesz rá időm… „Tessék? Mikor?”
Az információs forradalom robbanása óta, naponta kerül annyi új információ megosztásra, mint régen mondjuk 100 év alatt. Valóban van még olyan, aki úgy gondolja, hogy ezzel egy személyben, napi 24 órájával, egyéb tevékenységei mellett még fogja tudni tartani az iramot?
Minden nap születik új és újabb, jobb és még jobb megoldás, a világ összes problémájára!
Most már nem az a baj, hogy nem tudjuk, mit kellene tennünk, mert minden kérdésedre megtalálhatod a választ a hálón, sőt nem csak lassan emészthető, olvasható és audió formátumban, hanem gyorstalpaló tanfolyamok millióin is.
Az a kérdés, hogy ki képes olyan iramban megemészteni a beérkező információt, amilyen irányban azt több milliárd ember előállítja?
Elárulom: SENKI.
Ennek pedig sajnos egyenes következménye, hogy majdnem mindannyian a reggel első másodpercétől kezdve, mikor megcsörren az óra, onanntól kezdve folyamatos sietségben, stresszben, elkésve , lemaradásban érezzük magunkat. „Már fel kellett volna ébrednem,”„Már ott kéne lennem”, „már meg kellett volna csinálnom”…stb.
Ezekkel a mondatokkal nem csak magunkat és egymást idegesítjük állandóan, de még a gyermekeinket is folyamatosan megpróbáljuk felzárkóztatni erre az „embertelen” tempóra, ami az ő saját,kis szemlélődő világuktól és ritmusuktól teljesen idegen.
Érdemes megfigyelni csak egyetlen nap alatt hányszor hangzik el a szó a szánkból:
„Gyerünk!”, „Siess!”, „Gyere már!”
A következő kérdéseken lenne érdemes elgondolkodnunk:
Valóban el vagyunk késve, valóban le vagyunk maradva folyton?
Lehetséges egyáltalán „bárhová” is megérkezni az életben?
Hová is rohanunk, mi felé?
El tudom fogadni, hogy nem vagyok képesek lépést tartani több milliárd ember által generált információs áradattal?
El tudnánk fogadni, hogy az élet ritmusa nem egyenlő az információ áramlás ritmusával?
De a legfontosabb:
El tudjuk fogadni, hogy holnap reggel fel fog kelni a nap, még akkor is, ha nem „készülünk el” rá ???
:)
Kellemes elmélkedést,
e-katica