A boldogság nagy válasza III.

 2010.08.24. 22:34

 

Ígéretemhez híven, kicsit megkésve bár, de folytatom az előző részekben megkezdetteket. Az első részben A boldogság nagy kérdése, felvetettem a boldogságot, mint témát, hogy kinek, mit is jelent ez a szó, mielőtt részletesebben írtam volna róla. Hiszen fontos, hogy lehetőleg ugyanazt értsük alatta. Sokak véleményéből hamar kiderült, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien olyan rövid, általában a múltban átélt vagy a jövőbe kivetített  pillanatokra értelmezték ezt a szót, ami pillanatnyi örömöt szerzett, vagy várhatóan szerezni fog nekik az életben. (A múltban történt örömökre lehet, hogy így emlékeznek vissza, de ez nem jelenti azt, hogy akkor valóban tudatában is voltak, hogy boldogok.)  A következő két részben (A boldogság nagy válasza I., A boldogság nagy válasza II.) röviden arról volt szó, hogy alapvetően hogyan viszonyulunk a világhoz, és ez hogyan határozza meg, hogy boldognak, vagy boldogtalannak érezzük-e  magunkat egy adott élet helyzetben.  Mielőtt tovább mennénk, főleg azoknak, akik most járnak itt először, lehet, hogy érdemes lenne előtte átolvasni az előző részeket, mert ezek a szövegek szorosan összefüggenek és csak lépésről lépésre válhat világossá, amit szeretnék megosztani veletek.Azoknak akik pedig már olvasták, lehet, hogy szintén érdemes újra átfutni az egészet, mert ennyi idő elteltével már új értelmezést is nyerhetnek.

A boldogságunk útjában álló szenvedésről, a legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy nem jár egyedül. Ha a boldogságot a szenvedéseink ellentéteként értelmezzük, ergo: "akkor vagyok boldog, ha nem szenvedek", vagy ellenkezőleg: "akkor szenvedek, ha nem lehetek boldog", akkor mint minden más ebben a mi duális világunkban egyik a másik nélkül nem értelmezhető és nem is létezhet. Ezt nagyon fontos megértenünk. (Ha valami egy adott időben rendkívül boldoggá tesz bennünket, annak természetes következménye, hogy amint abból az adott dologból hiányt szenvedünk, azonnal átesünk a másik oldalra és szenvedni fogunk. Ez a dolgok rendje.)

Abban a pillanatban, hogy valami létrejön,(megszületik) ebben a földi világban, a születése pillanatában benne van a vége (halála) is. Nem tudom érhető-e ez így. Az élet végtelen körforgásában, ahol csak a változás az egyetlen állandó, az a dolgok természete, hogy születnek és halnak, ez alól senki és semmi nem kivétel. Ha ezzel az egyszerű ténnyel nem vagyunk tisztában, illetve ellenérzést vált ki az elfogadása, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a boldogság, mint olyan tényleg csak illúzió maradhat számunkra, és továbbra is csak apró pillanatokra hagyatkozhatunk,  ugyanakkor rengeteg szenvedés lesz az osztályrészünk, mert valami olyasmit nem tudunk elfogadni, ami megváltoztathatatlan, és ráadásul teljesen természetes.

Vegyük például a félelmeket, egy pszichológus barátom mondta egyszer, hogy minden félelmünk alapja, a halálfélelem. Ha így van, akkor, ha ezzel a fent említett ténnyel baráti viszonyban tudunk keveredni, akkor az összes egyéb félelmünket sutba dobhatjuk, hiszen a legrosszabbal, ami történhet megbékéltünk.

A legtöbb ember, akivel életemben találkoztam, a rokonaimat is beleértve, amikor ezzel  kényes témával érintettem őket, mind azt tanácsolták, hogy "ne gondolj a halálra, ráérsz majd ezzel akkor foglalkozni, mikor valóban eljön az ideje." Én azonban, életem legnehezebb korszakának tapasztalataival éppen az ellenkezőjét állítom: "Gondolj a halálra, de ne csak gondolj rá, hanem folyamatosan légy rá tudatos, abban az értelemben, hogy tudtodon kívül is bármelyik percben bekövetkezhet." A lényeg persze nem az, hogy akkor most rettegjek minden pillanatban, éppen ellenkezőleg! Tegyen boldoggá az a tudat, hogy élsz. Ez az egy és semmi más. Hogy jé... ÉLEK!

Valószínűleg, most néhányan arra gondolnak, hogy ez nem is annyira így van, talán jobb lenne, nem lenni sok élet helyzetben, jobb lenne nem lenni, mint átélni bizonyos történéseket. Biztos lehetsz benne, hogy mindenki volt már így ezzel, természetesen én is, nem is keveset.

Miért van az, hogy a legtöbbünknek végzetes tragédiák, halál közeli élmény vagy egy kapcsolat halála kell ahhoz, hogy felismerjük az életünkben, a kapcsolatunkban, vagy bármi másban rejlő, önmagukban is jelenlevő, valódi értékeket?

Mi lenne, ha az orvosod közölné veled, hogy már csak két heted van vissza az életedből?

Mit tennél?

Mit tartanál olyan fontosnak az eddigi életedet ismerve, amit azonnal megtennél, vagy megváltoztatnál?

Hova mennél, kiket keresnél fel, stb.?

Nos, viccesen hangzik, de sosem tudhatjuk, hogy mikor jön el a pillanat, hogy már csak két hetünk van vissza, de a legtöbbünknek valószínűleg senki sem fog előre jelezni, így nem lesz időnk azzal tölteni el, - legalább azt a két hetet-, amit valóban fontosnak tartunk.

Színészként is sokat köszönhetek ennek a tudásnak,  azt hiszem Sinkovics Imre nyilatkozta valahol, hogy, játssz úgy, mintha életed utolsó előadása lenne! Egyrészt, mert nem tudhatod, hogy nincs-e igazad, másrészt, mert csak így van értelme, így tudsz igazán jelen lenni, megélni minden pillanatot.

Azt hiszem itt a boldogság valódi kulcsa, nem az elmúló, pillanatokra felmerülő boldogságé, hanem azé a természetes állapoté, ami az ember sajátja, a paradicsomi harmónia  állapota, amit valamiért időközben szem elől tévesztettünk, pedig minden pillanatban elérhető, csak tudni kell, tudatosnak maradni a jelenre, az életre. Nem a múlt eseményein rágódni, megtörtént és jelenleg is történő, általunk befolyásolhatatlan folyamatokon őrlődni, értelmetlenül, hanem az élet csodájának minden percben megtapasztalható valóságára ébredni.

Persze, csak ha valaki szeretné, és mert ehhez van kedve. Mert nem kell és nem is lehet természetesen minden pillanatot ilyen teljes egészében megélni, de ezzel a módszerrel elkerülhető a hosszas szenvedés, depresszió, hiszen nem csak a jó, de az általunk rossznak értelmezett dolgok, is elmúlnak egyszer, mert ez a dolgok rendje, és mert a hozzáállásunk a tényeken és valóságon sajnos  vagy szerencsére semmit sem változtat. :)

És mert minden völgyből csak hegyre vezethet az út...                             e-katica

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekmelengeto.blog.hu/api/trackback/id/tr222245087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazoli 2010.08.25. 23:16:21

Sok mindent olvastam mostanában a témával kapcsolatban. Te is nagyon jókat írtál, szinte mindenben egyezik a véleményünk:)
Nekem a Müller Péter könyve ültette el a magot...
Örülök, hogy idetaláltam:)

e-katica · http://www.egreskatinka.hu/ 2010.08.26. 21:02:18

Szervusz Jazoli! Hát még én hogy örülök, hogy itt vagy, olvastad és még írtál is! :)Remélem sikerül beszéletést kezdeményeznünk. Müller Péter, Popper Péter írásait én is nagyon szeretem. Ismered Eckhart Tolle-t?

jazoli 2010.08.27. 11:14:29

Eckhart Tolle még visszavan...későn érő típus vagyok:)

tan 2010.08.27. 20:58:39

Szervusz KATICA! Csupa nagy betűvel köszönetként az írásodért. Olyan megnyugtató amit ítál: tanítani kellene! Akkor talán kevesebb befeléforduló, könnyen feladó, csüggedő diák, ember lenne a Földön. Mégegyszer KÖSZÖNÖM!

e-katica · http://www.egreskatinka.hu/ 2010.08.27. 22:26:30

Én köszönöm kedves tan! Nyugodtan irányítsd erre eme diákemberkék figyelmét, ugyanis, nem magamnak irom ezeket, hanem nekik, nektek! Nagyon köszönöm, hogy visszajeleztél, gyere máskor is, mondd el a véleményed, beszélgessünk!

Ziva 2010.09.02. 20:42:02

Ma újra megengedtem magamnak, hogy ne csak ész nélkül rohanjak, hanem lassan, lassan andalogjak, és ne csak nézzek, hanem figyeljek, és lássak... és a zaklatott utcai forgalomban magamban felidéztem a harmóniát, a csendet... amit nem is oly rég mélyen megtapasztaltam... és elmosolyodtam, mert minden olyan szép lett hirtelen... és a legtöbb helyen kedvesek voltak és rám mosolyogtak...
Azt hiszem, a kulcs nekem már megvan, és a biztonság kedvéért a nyakamba akasztottam, hogy el ne hagyjam...:-)

Ziva 2010.09.02. 20:48:31

Ma valaki megint emlegette Eckhard Tolle-t...
Hát... ez sem véletlen... nem? :-)

jazoli 2010.09.02. 21:45:35

@Ziva: Nincsenek véletlenek!

Ziva 2010.09.03. 19:15:52

@jazoli: igen, igen, igen...
Csak vártam egy pozitív megerősítést. :-)